A politika is a küzd a vuhani kór ellen

Elérte a harmadik hullámot a kínai Vuhan városból indult koronavírus, családtagok és kórházi dolgozók is megbetegedtek – figyelmeztetnek járványügyi szakemberek. A kínai kormány ezzel nehéz feladat előtt áll, a legnagyobb erőforrásokkal kell küzdeniük a betegség ellen úgy, hogy közben elkerüljék a pánikot.

Buzna Viktor
2020. 01. 22. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitathatatlan, hogy a pekingi kormánynak nehéz dolga van, úgy kell kezelniük a helyzetet, hogy közben ne okozzanak pánikot. Azzal kapcsolatban ugyanakkor már megoszlanak a vélemények, hogy Kína tanult-e az évezred elején kitört SARS-járványból. A 2002 novemberében megjelent, a vuhani koronavírussal rokon SARS-kórokozó világszerte mintegy 700 áldozatot követelt, miután a hatóságok hónapokig nem tájékoztatták a nemzetközi közösséget a járványról.

Akkor Kína déli tartományában, Kantonban került kórházba az első regisztrált fertőzött, és bár a helyi földműves belehalt a betegségbe, a helyi hatóságok csak 2003 februárjában értesítették az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). Annak ellenére, hogy a kanadai hatóságok gyanút fogtak a járványügyi megfigyelőrendszerük jelzése nyomán. – Ott voltam a SARS-járványkor és pontosan ugyanazt a felszínes kommunikációt látom most, amit akkor – fogalmazott a Twitter-mikroblogon a WHO korábbi, Ázsiáért felelős szóvivője.

Bár vannak kritikus hangok, a nemzetközi vélemények többsége szerint a kínai hatóságok jól kezelik a helyzetet. A WHO már korábban jelezte, hogy a kínaiak szakszerűen reagálnak a történtekre, a kínai és a nyugati sajtóban megszólaló járványügyi szakértők többsége nem is bírálta az intézkedéseket. Bill Bishop elismert Kína-kutató azt írta: Peking a 2009-es H1N1 influenzajárványkor már jól vizsgázott az ilyen helyzetek kezelésében.

– Az olyan intézkedések, mint az utazási korlátozás, a testhőmérséklet-vizsgálatok, a karanténok keménynek tűnhetnek, de hatékonyak – fogalmazott az amerikai kutató, aki szerint érdemes lemondani az esetleges kínai utazásokat. – Azon túl, hogy járványveszély fenyeget, előfordulhat, hogy egy repülőgépen utazunk egy beteggel. Ebben az esetben akár több mint egy hétig várhatunk, hogy kiengedjenek egy karantén alá vett szállodából – idézte fel a 2009-es influenzajárvány során tapasztaltakat Bishop.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.