– Az uniós vezetők mást sem tesznek, mint azt hajtogatják, hogy a válságra nem lehet katonai beavatkozás a válasz, ehelyett a tárgyalóasztalnál kell rendezni azt. Csakhogy ez a Földközi-tengertől délre eső világban nem így működik – fogalmazott a Líbia-szakértő. Emlékeztetett: Esz-Szarrádzs és Haftár tábornok egyaránt katonai segítséget kért más országoktól. Erre a segélykérésre pedig előbbi esetében Ankara, utóbbi esetében pedig Moszkva válaszolt. – Az Európai Unió külpolitikai értelemben még csak nem is létezik. Azért nem szerepel a sakktáblán, mert a blokkban 27 különböző külpolitikai törekvés verseng, és még ha bizonyos kérdésekben nagy nehezen sikerül is megfogalmazniuk egy egységes álláspontot, addigra a többi nagyhatalom már rég a helyszínen van – magyarázta Gombacci. Hozzátette: az az egy dolog, amiben mindegyik tagállam egyetért, hogy egyik sem akar katonákat küldeni a Moammer el-Kadhafi 2011-es megbuktatása óta káoszba süllyedt Líbiába. Esz-Szarrádzs és Haftár ezért máshol kereste a békére felszólító nyilatkozatokon túli segítséget.
Gombacci szerint tehát az uniós országok nem tudnak többet tenni annál, mint hogy legalább a saját nemzeti érdekeiket igyekeznek érvényesíteni Líbiában. Ez pedig két tagállamnak különösen fontos, Franciaországnak és Olaszországnak. Előbbi esetében ugyanis a legnagyobb francia olajtársaság, a Total jelentős érdekeltségei diktálják a Haftár tábornokot támogató külpolitikát, utóbbinak pedig az Eni nevű olasz állami olajvállalat miatt jól felfogott érdeke az egységkormány támogatása. – Az Egyesült Államok pedig egyelőre semmilyen érdeklődést nem mutatott a líbiai válság rendezésében való részvételi szándékra vonatkozóan. Ez még könnyebbé tette Moszkvának és Ankarának, hogy betöltsék a hatalmi vákuumot – magyarázta Gombacci.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!