Pekingig érnek a merénylet szálai

A Közel-Keleten folytatódhat az Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi játszmája, amit a két ország regionális politikája és Kászem Szolejmani tábornok meggyilkolásának körülményei is alátámasztanak. Úgy tűnik ugyanis, hogy a múlt hét pénteken történt likvidálással Trump ázsiai riválisának is üzent, aki évek óta gőzerővel építi hídfőállásait az arab világban.

Kínai katonák Dzsibutiban. Terjeszkednek Fotó: Reuters

Az iráni katonai csúcsvezető, Kászem Szolejmani tábornok meggyilkolásával Donald Trump eddigi kormányázásának legfontosabb külpolitikai döntését hozta meg, amit az is alátámaszt, hogy az amerikai elnök ezzel nemcsak Iránnak, de a nagypolitikai vetélytársainak, Kínának és Oroszországnak is üzent. Alig egy héttel a merénylet előtt ugyanis a két feltörekvő keleti nagyhatalom, Kína és Oroszország Iránnal közösen tartott hadgyakorlatot az Ománi-öbölben, s a helyszínválasztás üzenet volt az Egyesült Államoknak: májusban és júniusban itt kereskedelmi hajókat támadtak meg, amiért Washington Teheránt vádolta meg.

A hadgyakorlat előkészítése a 2019-es év kiemelt diplomáciai eseményének számított, Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csak tavaly ötször látogatott el Pekingbe. De látványosabban is kinyilatkoztatták a formálódó katonai szövetséget. Bár az ENSZ-szankciók miatt Irán nem válhatott az ­eurázsiai védelmi partnerség, a ­Sanghaji Együttműködési Szervezet tagjává, a tavaly ­júniusi csúcstalálkozón Haszan Róháni iráni elnök személyesen jelent meg, és találkozott Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai és Vlagyimir Putyin orosz vezetőkkel.

Elemzések szerint Pekingnek az Egyesült Államokkal zajló kereskedelmi konfliktus miatt jött jól az iráni kártya. Ahogyan John Fulton, az Atlantic ­Council agytröszt elemzésében írja, Zaríf tavalyi látogatásait a kínai külügy felhasználhatta, hogy felhívja a figyelmet Washington konfliktusos külpolitikájára, miközben betekintést nyerhettek az iráni atomprogramba. Szolejmani meg­gyilkolásával is ez a kommunikáció folytatódott, Vang Ji kínai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államoknak is normakövető magatartást kell folytatnia közel-keleti politikájában.

Kínai katonák Dzsibutiban. Terjeszkednek
Fotó: Reuters

Bár az eddig elhangzottak alapján aligha lesz Peking a Washingtont elítélők szószólója, hosszú távon elképzelhetetlen, hogy a térségben ne ütközzenek érdekei az Egyesült Államokkal. Kína a világ legnagyobb kőolaj- és földgázimportőre, energiaéhségének döntő részét a Közel-Keletről fedezi. A 2013-ban meghirdetett kínai geopolitikai stratégia, az Egy övezet, egy út is kiemelt szerepet szán a Közel-Keletnek, az elmúlt években 123 milliárd dollár kínai tőke érkezett a térségbe. Peking eddig tizenöt országgal kötötte meg a legmagasabb, stratégiai szintű kétol­dalú megállapodást, s gazdasági érdekeinek katonai védelmét is a saját kezébe vette. Afrika keleti szarvánál, Dzsibutiban a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 590 millió dollárért épített bázist magának, hadiflottájuk pedig a kereskedelmi útvonalakat biztosítja a Szomália partjai mentén fosztogató kalózoktól. Szintén aggaszthatja az amerikai és NATO-erőket, hogy Kína a térségben általában virágzó fegyverpiacon is egyre nagyobb részesedést szerez.

Bár Peking valószínűleg a jövőben is szeretné elkerülni a közvetlen konfliktust Washingtonnal a Közel-Keleten, kérdéses, hogy az amerikai kormányzat meddig szűkíti mozgásterét. A Szolejmani elleni merénylet Trump külpolitikai stratégiaváltásának nyitánya is lehet: Barack Obama elnök 2011-ben hirdette meg a Pivot to Asia politikát, a kelet-ázsiai térség azóta az amerikai kormány nemzetközi érdeklődésének középpontjába került. Ez változhat a múlt hét pénteki merénylettel, Trump már aznap 3500 fővel növelte a Közel-Keleten állomásozó amerikai haderő létszámát.