A tanácskozást az ENSZ partnereként szervező német kormány nem a Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta tartó líbiai polgárháborús konfliktus közvetlen résztvevőire, hanem a náluk befolyással rendelkező külső tényezőkre összpontosít. A tavaly szeptemberben elindított úgynevezett berlini folyamat célja így a líbiai megbékéléshez szükséges nemzetközi háttér kialakítása. Ez legfőképpen annak megakadályozását jelenti, hogy a líbiai polgárháború ugyanúgy külső szereplők – országok, nagyhatalmak – helyi szövetségeseinek összecsapása, úgynevezett proxy – képviselők révén vívott – háború legyen, mint a szintén 2011 óta tartó szíriai polgárháború.
Heiko Maas német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban aláhúzta: el kell érni, hogy a konfliktus részeseinek külső támogatói ne küldjenek több fegyvert és katonát Líbiába. Szarrádzs kormányfő és Haftar tábornok külső támogatás nélkül nem tudja tovább folytatni a harcot – emlékeztetett a német diplomácia vezetője. Mint mondta, ezzel a megoldással el lehet indítani a megbékélés útján az ellenséges táborokat.
A berlini konferencia így a béke felé vezető első lépés lehet – tette hozzá Heiko Maas a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban, hangsúlyozva, hogy katonai erővel nem lehet tartósan rendezni a líbiai helyzetet.
A Líbiából a Földközi-tengeren keresztül az Európai Unióba irányuló migrációról szólva kiemelte, hogy minél tovább tart a konfliktus, annál kevésbé lehet ellenőrzés alá vonni a migrációs mozgásokat. A Líbiában tevékenykedő embercsempészek üzelmeit csak akkor lehet megakadályozni, ha működő állami struktúrák jönnek létre az afrikai országban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!