
Fotó: Reuters
Ezzel a koronavírus az Egyesült Államok és Kína közötti, egyre kiéleződő nagyhatalmi rivalizálás frontvonalává vált, ráadásul a betegség más kapcsolatokban is egyre több feszültséget szül. Oroszországban tegnap a kormány bejelentette, kiutasíthatják és deportálhatják a vírussal megbetegedett embereket. Ez persze elsősorban Kínát érinti: a két ország egymással 4300 kilométer hosszan határos, és a betegség már Oroszország keleti határainál is felütötte a fejét. Nem tett jót a két ország kapcsolatának, hogy Oroszország leállította közvetlen járatait Kínába, illetve a vasúti közlekedést is felfüggesztették.
Konfliktust szült a betegség Moszkva és Berlin között is, miután az orosz légügyi hatóságok a hétvégén nem engedték leszállni a német Luftwaffe Vuhanból érkező, embereket kimenekítő repülőgépét. A 124 utassal érkező német katonai gépnek így Helsinkiben kellett megállnia. Az incidensre reagálva Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter elmondta, hogy a német kormány vizsgálja az esetet.
Vannak ugyanakkor olyan országok, amelyek okkal számíthatnak majd Peking jóindulatára a koronavírus-válságban nyújtott segítségükért. Követendő példaként merült fel a tegnapi pekingi külügyminisztériumi sajtótájékoztatón Kanada, amely a hírek szerint nem követi az Egyesült Államok által bevezetett drasztikus utazási szigorításokat. Az Európai Bizottság a tagállamok együttműködésével védőfelszereléseket küld a kínai egészségügyi dolgozóknak, de példát mutat a Vatikán is. A pápai állam szóvivője tegnap közölte: több százezer arcmaszkot indítottak útnak Kínába, hogy ezzel is hozzájáruljanak a koronavírus terjedésének megállításához.

A járványt ellenőrzés alatt lehet tartani
A Vuhanból elterjedt koronavírus halálos áldozatainak száma tegnapra 362-re emelkedett, egyetlen haláleset történt Kínán kívül, mégpedig a Fülöp-szigeteken. A fertőzések száma világszerte meghaladta a 17 ezret, a vírus 25 országban jelent meg. – Ha megteszik a megfelelő erőfeszítéseket az új koronavírus gócpontja környékén Kínában, akkor a fertőzés terjedése más térségekbe minimális mértékű és lassú lesz, és a járványt ellenőrzés alatt lehet tartani – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója tegnap Genfben a szervezet végrehajtó testülete előtt. A WHO vezetője szerint nincs szükség olyan intézkedésekre, amelyek feleslegesen megbolygatják a nemzetközi kereskedelmet és az utazásokat. A WHO múlt csütörtökön nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járványt. Bár a szervezet akkor is kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését, számos ország azóta elővigyázatosságból úgy döntött, átmenetileg nem engedi be a Kínából érkező repülőjáratokat. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elmondta: nagyon fontos a szóbeszédek és a félretájékoztatás elleni fellépés, ezért együttműködnek a Google internetes keresőrendszerrel annak érdekében, hogy a koronavírus témájában indított kereséseknél a WHO által közölt információk jelenjenek meg először. (MTI)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!