Az 1918-ban született Katherine Johnson tizennégy éves korában befejezte a középiskolát, summa cum laude minősítésű diplomáját tizennyolc évesen vette át. 1938-ban ő volt az első afroamerikai nő, aki doktori iskolába jelentkezhetett a Nyugat-virginiai Egyetemen. A nagy lehetőség 1953-ban nyílt meg előtte, amikor meghallotta, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődintézménye munkatársakat keres. Katherine Johnson a navigációval foglalkozó részlegnél helyezkedett el, ahol a számításokat papíron végezték, számítógépek nélkül. A The New York Times róla szóló megemlékezésében e korral kapcsolatban azt írta: ez volt az az időszak, amikor „a számítógépek szoknyát viseltek”.
A matematikus rendszeresen tizenhat órát dolgozott, volt, hogy haza sem jutott, hanem az út szélén, autója kormányára borulva ébredt fel. A faji előítélet az őt körülvevő tudóstársadalomra is jellemző volt. Elkülönítve dolgoztak a színes bőrű szakemberek, a nők neveit akkor sem írták le a közleményekben, ha minden fontos adatot ők számoltak ki.
A rakéták repülési pályáival kapcsolatban végzett számításokat, és az első amerikai űrhajós, Alan Shepard útjának előkészítésébe kapcsolódott be. Az egyre nagyobb megbecsülésnek örvendő matematikus navigációs térképeket készített arra az esetre, ha valami baj történne az elektronikai rendszerben. Számításai annyira megbízhatók voltak, hogy amikor a NASA először kezdett számítógépeket használni, rendszeresen őt kérték fel a gépek adatainak ellenőrzésére. 1962-ben John Glenn – ő volt az első amerikai, aki megkerülte a Földet – azt mondta, nem hisz a számítógépekben. Nem bízza az életét lelketlen fémeszközök adataira. A későbbi szenátor arra kérte Katherine Johnsont, ellenőrizze a gépek számításait. – Ha azt mondja, hogy a számok jók – jelentette ki –, kész vagyok menni.
Fotó: MTI/EPA/Bill Ingalls
1969-ben az Apollo–11 – fedélzetén az elsőként Holdra lépő Neil Armstronggal, valamint Buzz Aldrinnal – szintén az általa kontrollált számítások alapján repült a Holdra és tért vissza onnan. Egy évvel később az oxigéntartály felrobbanása miatt megrongálódott Apollo–13 legénységének hazahozását segítette. Nagy szerepe volt abban, hogy a pálya újratervezésével meg tudták oldani ezt a feladatot. Johnson űrrepülőgépek, földmegfigyelő műholdak és a korai Mars-misszió matematikai hátterén is dolgozott 1986-os nyugdíjba vonulásáig.
