Sajtóértesülések szerint az ajánlat a Kék és Fehér vezetését is megosztotta, az alakulat nyilván nem akarja kockáztatni, hogy ráégjen: hatalomvágyát az ország érdekei elé helyezi. Ganc első körben mégis nemet mondott, Netanjahu szemére hányva, hogyha komolyan gondolta volna az alkut, akkor először hozzá küld tárgyalócsapatot, nem pedig a médiát kürtöli tele. Ráadásul a paktummal az ellenzéki szövetség saját ígéretét venné semmibe, hiszen korábban többször leszögezték, nem hajlandók közösködni a korrupcióval vádolt Netanjahuval. Ügyében egyébként egy ideig nem várható előrelépés, miután a bíróságok leállása miatt újra két hónappal el kellett halasztani a tárgyalásokat. Ganc még abban is reménykedhet, hogy önerőből sikerülhet kormányt alakítania, miután a szélsőjobboldali Avigdor Liberman bejelentette, hajlandó támogatni őt.
A járvány sem elég az egyezséghez
Izraelben a küzdelmet nehezíti, hogy lassan egy éve nincs rendesen működő kormánya. Bár március elején újabb választásokat tartottak, ám a politikai patthelyzetet ez sem oldotta fel.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!