A koronavírus-járvány gócpontja jelenleg Európa; ezen belül egyelőre Franciaország büszkélkedhet tudományos eredményekkel. A malária gyógyításában hatékony Plaquenil nevű készítményt eddig huszonnégy koronavírusos fertőzötten próbálták ki, és hat napos kezelést követően a betegek kétharmadánál látványos javulást tapasztaltak – számolt be róla a francia sajtó. Ezért fertőzöttek nagyobb csoportjával folytatják a munkát. A vezető francia gyógyszeripari vállalat, a Sanofi tegnap jelezte: 300 ezer koronavírusos beteg kezelésére elegendő készítményt ajánlanak fel a francia államnak. Eredményeket ígérnek svájci kutatók is. Itt évek óta kiemelten zajlik a koronavírusok vizsgálata, erről március elején számolt be a svájci SRF hírportál. A Mittelhäusernben található virológiai intézet egyike a világ 39 legmagasabb biztonsági besorolású laborjának, amely februárban, Németországtól kapta az első, Covid–19 mintákat. A vakcinakutatás Svájcnak életbevágó kérdés, a kis alpesi ország a kilencedik legfertőzöttebb a világon, eddig több mint 2700 esetről tudni.
Globális harc a vakcináért
Szinte naponta érkeznek a bejelentések a koronavírus elleni kutatásokban elért tudományos áttörésekről. A hírek szerint élen jár ezekben az Egyesült Államok és Kína, de a vírus terjedésével számos más ország is beszállt a betegség ellenszeréért indult versenybe. Bár korábban úgy tűnt, hetekre, sőt napokra lehetünk a járvány végét eredményező védőoltástól vagy gyógyszertől, ma már látszik, legalább hónapok szükségesek a megoldáshoz.
Számos más, a kutatás-fejlesztésben hagyományosan eredményes ország kísérletezik a betegség elleni vakcina kifejlesztésével. Ilyen például Izrael, ahol a kormány tegnap jelentette be: pénzügyi alapot hoz létre a koronavírus kutatására. Az egészségügyi, gyógyászati vállalatok finanszírozására létrehozott alappal függhet össze, hogy az elmúlt hetekben több cikk is megjelent a Migal kutatóintézet eredményeiről. Az intézet gyógyult koronavírusos betegektől származó minták alapján készítene védőoltást, a korábbi hírek szerint azonban szó sem volt arról, hogy napokon, heteken belül kész termékről számolhatnak be.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!