Második kormányának (2012-13) az ellene felhozott korrupciós vádak vetettek véget, hiszen koalíciós társai felmondták az együttműködést a pártjával, az SDS-szel. Janšát azzal gyanúsították, hogy előző miniszterelnöki ciklusa alatt megvesztegette őt a Patria finn hadiipari cég. A bíróság két év börtönbüntetésre ítélte, de végül félévet töltött a rácsok mögött, miután az ítéletet a közvetlen bizonyítékok hiányára hivatkozva semmissé nyilvánította az alkotmánybíróság. – A Janšával szembeni korrupciós vádak mindig akkor kerülnek elő, amikor választási kampány van – mondta lapunknak Gyetvai Mária, utalva arra, hogy maga Janša is politikai leszámolási kísérletnek nevezte a börtönbüntetését.
ANTIKOMMUNISTA HARC
A Szlovénia-szakértő szerint a politikus nem alap nélkül támadja rendszeresen az egykori kommunista hatalom fenntartóit, akiket bajai okozójának tart. A szlovén hírügynökség portréja is megjegyzi: Janša támogatóinak körében régóta tartja magát az a hit, hogy a „mélyállam”, vagyis a kommunizmus maradványai hevesen ellenzik Janša kormányra kerülését. – A volt kommunisták átmentették a hatalmukat, és erősebbek, mint Magyarországon. Az állami költségvetésből eltartott ágazatokban még mindig ők az uralkodók – állítja Gyetvai Mária, aki szerint a szlovénok az egyik legmegosztottabb társadalmak egyike, ez a megosztottság pedig a belpolitikai harcokban is visszatükröződik.
Az SDS az egyetlen párt Szlovéniában, amely az elmúlt években tartósan 20-30 százalék közötti választói támogatottsággal bírt. A jelenlegi felmérések is Janšáék győzelmét vetítik előre a két év múlva esedékes választásokon, miközben a többi párt tíz-tizenöt százalékponttal van lemaradva. – A társadalom polgári, vallásos részének Janša a választás, ez konstans. Janša szinte mindig a relatív győztes a választáson, de gyakran nincs kivel együttműködnie – mondja Gyetvai Mária. A kis balliberális pártok közül két évvel ezelőtt öten álltak össze, hogy kormányt alakítsanak, de még a vörös csillagos pártlogóval büszkélkedő Baloldal nevű alakulat külső támogatására is szükségük volt, hogy többséghez jussanak a parlamentben.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!