Megszokták, hogy lőnek rájuk

Egy 2019-es kormányzati döntéssel Magyarország 1000-ről 1200 főre növelte az ambíciószintjét. A Magyar Honvédség két NATO-misszióban teljesít a legnagyobb létszámban szolgálatot.

Erdélyi Judit főtörzsőrmester és kutyája Afganisztánban. Összecsiszolódott páros Forrás: Magyar Honvédség

– Röviden: robbanóanyagot kerestünk a kutyával. Az volt a dolgunk, hogy az adott helyszínen a kapukat, az átmenő gépjárműveket, csomagokat, gyanús helyeket átvizsgáljuk – kezd bele afganisztáni missziójának történetébe Erdélyi Judit. A főtörzsőrmester nem egyedül érkezett a háború dúlta országba, a Magyar Honvédség egyik saját – fajtáját tekintve egyébként angol border collie – kutyájával szolgált. Elmondása szerint az állatot alapvetően egy 27 szagmintából álló táskával képezik ki, hogy azonosítsa a robbanóanyagokat, köztük a terroristák által leggyakrabban használtakat. Szerencsére a kutyának sosem kellett jeleznie.

– Én azért lettem katona, hogy kimehessek misszióba. Előtte tíz évig kutyáztam, de szerettem volna kipróbálni, hogy mi az a terhelés, amit az állat bír. Eredetileg ezért szereltem fel, bár később beleszerettem a tűzszerészmunkába is – magyarázza Erdélyi Judit, hogy miért vállalkozik valaki ilyen veszélyes küldetésre. Szerinte egyébként az ő szakterületén mindenkinek ki kellene próbálnia magát külföldön, hiszen a mindennapi, nagy terhelésű munkában tud igazán összecsiszolódni egy páros. Hozzáteszi, bizony erre a háborús területen megszerzett tudásra már mindenütt, így Magyarországon is nagy szükség van.

Erdélyi Judit főtörzsőrmester és kutyája Afganisztánban. Összecsiszolódott páros
Fotó: Magyar Honvédség

Nyugat-Szahara, Irak, Afganisztán, majd ismét Irak – jó néhány konfliktusövezetben megfordult már Ben­cze Dániel is. Az őrnagy gyermekkorában Algériában élt három évig, ezért vágyott vissza a sivatagba, a Nyugat-Szaharába, ahol aztán magával ragadta a nemzetközi környezet. Pedig a katonaélet nem mindig egyszerű. –Nyugat-Szaharában a szállásunk egy kanadaiak által az Északi-sarkkörre fejlesztett többrétegű sátor volt. Azóta a legtöbb misszió átállt a konténerekre, ami már valamivel kényelmesebb. Viszont ebből is akad olyan, amiben akár hatan laknak. Sok magánélet nem marad – festi le a körülményeket. Óriási homokviharok, 50 Celsius-fok körül beállt hőmérséklet, ami a betonfalak között még tikkasztóbban hat, közben viszont a nemzetközi kollégák rendszeresen 18 fokra állítják a légkondicionálót, sorolta a mindennapos kihívásokat.

– Egy idő után már minden nehéz­ség, de amit kiemelnék, az a zárt tér. A kabuli repülőtér például nem éppen kicsi, a végén mégis szűknek tűnik. Teljesen elvész az intimitás, az ember nem tud egy percre sem egyedül lenni. Még telefonálni vagy számítógépezni is csak úgy lehet, hogy vannak körülöttem néhányan – teszi hozzá a listához Erdélyi Judit. Bencze Dániel emlékeztetett rá, hogy a rengeteg szabadidővel is „meg kell küzdeni”. Az elfoglaltságok között említi a sportot, az olvasást, a maratoni filmnézést, a társasjátékot, a kártyacsatákat vagy a közös nyelvtanulást a külföldi kollégákkal, majd nevetve megjegyzi, a finnek például jellemzően egy szaunát is visznek magukkal mindenhova. – A két zsákom közül az egyik felében könyv volt. Ezenkívül futottam. De nekem könnyebb dolgom volt a kutya miatt, hiszen őt el kellett látnom, folyamatosan tréningeztünk. És nem tudtam úgy sétálni, hogy jó néhány ember ne jöjjön oda megsimogatni, akikkel aztán beszédbe elegyedtünk – csatlakozik a főtörzsőrmester asszony.

Abban mindkét honvéd egyetért, hogy a külföldi misszió nem éppen családbarát munka. – Az ember próbál minél többet beszélni az otthon maradottakkal. A nyugat-szaharai szolgálatom során még nem volt internet, csak műholdas telefon, perceként öt dollárért, ami bonyolította a helyzetet. Ma már általában mindenhol biztosított az internetelérés – idézi fel az őrnagy. Úgy véli, különösen nehéz, amikor megérkezik az első gyerek; ha még kicsi, az is előfordul, hogy mire a katona hazatér külföldről, már meg sem ismerik. – Nehéz a házastársnak is, hiszen egy emberre hárul kettő feladata. Míg én kint „jól érzem magam”, megvan a napirendem, otthon teljesen átalakul az élet. Az egész sokkal megterhelőbb a család itthon maradt részének – ismeri el. Osztja a véleményét Erdélyi Judit is, aki mindkét oldalba belekóstolt: mikor ő volt Afganisztánban, még nem volt se férje, se gyereke, ám ez azóta megváltozott, és most a férje volt kint misszióban fél évig. – Míg itthon a feje tetején az egész ház, ő odakint éppen ráér – mutat rá a probléma gyökerére.

Bencze Dánielt a sivatag csábította
Fotó: Kurucz Árpád

Tapasztalataik szerint külföldön alapvetően örömmel fogadták őket. – A helyieket jobban zavarta a kutya, mint hogy nő vagyok. Egyébként ugyanolyan katonaként tekintettek rám, nem volt ebből semmilyen hátrányom – meséli a főtörzsőrmester. Bencze ­Dániel ezzel kapcsolatban felidézi, hogy a Nyugat-Szaharában a konyha sátraiban a többhetes készletek tárolására óriási hűtőik voltak, és egyszer olyan feladatot kaptak, hogy ezekben gyermekbénulás elleni vakcinákat tároljanak, amiért majd elmegy egy helyi orvos, hogy beoltsa velük a szaharávikat. – Egyik reggel jött egy nyugat-szaharai, és ékes magyarsággal köszöntött, mire nekem leesett az állam. Visszakérdeztem, mire továbbra is magyarul folytatta, hogy ki ő és mit szeretne. Kiderült, hogy Magyarországon tanult, a János-kórházban dolgozott – emlékszik vissza a meglepő élményre.

A két katona némi értetlenkedéssel fogadja kérdésünket, hogy féltek-e a háborús övezetekben. – Biztos, hogy tudat alatt van is egy kis félelem, de ha azzal vagyok elfoglalva, hogy rettegek, akkor nem tudok arra figyelni, amit csinálok. Ezt én ki tudtam magamban kapcsolni – válaszolja Erdélyi Judit, hozzátéve, hogy sosem keveredett tűzharcba, ami azért bizonyára más helyzetet jelent. Bencze Dániel emlékeztet rá, számukra teljesen megszokott, hogy olykor lőnek, Afganisztánban és Irakban ez előfordult, éppen ezért küldenek ezekre a helyekre katonákat és nem civileket. Úgy véli, mielőtt valaki külföldi küldetésre megy, erre fel kell készülni, mert ha az ember mindig ezen rágódik, abba bele tud őrülni.

Hogy a tapasztalatok nem szegték kedvüket, azt jól jelzi, Erdélyi Judit szeretne ismét külföldre menni, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, Bencze Dániel szintén visszavágyik.

Szolgálat világszerte

Egy 2019-es kormányzati döntéssel Magyarország 1000-ről 1200 főre növelte az ambíciószintjét. A Magyar Honvédség két NATO-misszióban teljesít a legnagyobb létszámban szolgálatot. A koszovói KFOR-ban májusi adatok szerint 385 katonánk dolgozik, ezzel az Egyesült Államok, Olaszország és Ausztria után a legnagyobb erőt képviseljük. Szerepünk a külpolitikai fókusszal összhangban egyre komolyabb: a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj közvetlenül a misszió olasz parancsnokának alárendeltségében szolgál. Cél­jaink pedig ennél is nagyratörőbbek, Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka néhány napja Washingtonban kijelentette, hogy 2021-ben ambicionáljuk a koszovói misszió parancsnokságát.

Ugyancsak prioritást jelent a NATO afganisztáni küldetése, amelyben rendre a nemzetközi jelenléthez igazítottuk létszámunkat. Júniusi adatok szerint 93 honvéd szolgál az Eltökélt Támogatás (RSM) nevű misszióban. Egy tavalyi döntés hetvenfős erősítés küldéséről határozott, amelyet azonban felülírhat az Egyesült Államok és a tálibok közötti megegyezés, melyben a külföldi csapatok teljes kivonulásáról állapodtak meg.

Ugyancsak a NATO-hoz kötődik a baltikumi légtérrendészeti misszió. Saját légierő híján a Baltikum védelmét a tagországok rotációs alapon látják el. A magyar Gripenek utoljára 2019-ben jártak, legközelebb 2022-ben repülnek Litvániába.

Magyarország tagja az Egyesült Államok vezette, Iszlám Állam elleni koalíciónak is. Nagyjából kétszáz katonánk állomásozik Irakban, többségében Kurdisztánban látnak el kiképző, tanácsadó, őrző feladatokat. Ehhez kapcsolódóan még a kurd fél kérésére rendszeresen ellátjuk sebesült pesmerga harcosok gyógykezelését és rehabilitációját az MH Egészségügyi Központban. Korábban a NATO képességfejlesztési kezdeményezésen belül jordán tűzszerészek kiképzését is segítettük.

Az ENSZ több békefenntartó missziójában is részt veszünk. A Nyugat-Szaharában 1997 óta biztosítják a tűzszünetet honvédjaink (MINURSO). Libanonban a UNIFIL misszióban legfeljebb tíz fő teljesít szolgálatot, ez a gyakorlatban négy fő térképészt jelent. A tervek szerint idén telepítünk egy újabb szakaszt az ír–lengyel többnemzeti zászlóalj megerősítésére. A ciprusi békefenntartó misszió éveken át az egyik legfőbb missziónk volt, de mára ez véget ért.

Ezeken kívül még az Európai Unió kötelékeiben veszünk részt nem vég­rehajtó, tehát tanácsadó, kiképző feladatokban. Ezek közül a legjelentősebb a Bosznia-Hercegovinában működő EUFOR Althea. A műveletben 1995 óta vállalunk szerepet, 160 fővel a harmadik legnagyobb erőt adjuk. Uniós misszión még Maliban (EUTM Mali) tíz katona teljesít szolgálatot, Szijjártó Péter tavaly jelentette be, hogy itt is megduplázzuk, 21 főre emeljük jelenlé­tünket.