A koronavírus-járvány nem csak az Egyesült Államokban okozott feszültséget. Kínában afrikaiakat, európaiakat ért negatív diszkrimináció, miután számos esetben külföldiek hordták vissza a betegséget az ázsiai országba. A médiában elterjedt idegenellenes retorika pedig felkeltette az indulatokat: az afrikaiak által sűrűn lakott déli tartományban, Kantonban például tucatjával kerültek utcára családok etnikai hovatartozásuk miatt. Kiéleződött a feszültség Hongkong és a szárazföldi Kína között is. A különleges közigazgatási területként előjogokat élvező városban több mint száz helyi étterem tagadta meg a belépést kínai vendégek számára.
Újranyitás
Május 22-én nyitják meg Kínában az eredetileg március elejére tervezett, a koronavírus-járványra tekintettel azonban elhalasztott éves parlamenti ülésszakot – jelentette tegnap a Hszinhua. A kínai állami hírügynökség arról számolt be, hogy a döntéshozók szerint a helyzet javulásának köszönhetően az országban a társadalmi és gazdasági élet fokozatosan visszatérhet a rendes kerékvágásba, és megvannak a parlamenti ülésszak megtartásának feltételei is. Az Országos Népi Gyűlés a legfelsőbb törvényhozó hatalom Kínában, feladata egyebek mellett az, hogy meghatározza az adott évi gazdasági célszámokat, illetve megvitassa és elfogadja a legfontosabb politikai irányelveket, törvényeket, az állami költségvetést. A határozatlan idejű elnapolásra a magas fertőzésveszély miatt volt szükség, ugyanis a Pekingben rendezett eseményen közel nyolcezer résztvevő gyűlne egybe a kínai országgyűlésnek helyet adó Nép Nagy Csarnokában. Ezzel párhuzamosan megkezdődhet a legfőbb politikai tanácsadó szerv, a kétezer tagot számláló Kínai Népi Politikai Konzultációs Konferencia ülése is. (MN)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!