Két német tartományban, Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában fel kellett függeszteni a kormányzati támogatások lehívására létrehozott honlapok működését, mert internetes csalók megtévesztő, adathalász oldalakat hoztak létre.
Körültekintéssel leleplezhetők a járvány csaló vámszedői
A koronavírus-járvány miatt megnövekedett keresletet és az orvosi és védőeszközök globális hiányát kihasználva, nem létező védőmaszkokkal üzletelő bűnözőcsoport két tagját fogták el korábban a német, az ír, a holland és a brit hatóságok. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője szerint a negatív esetek arra intenek, hogy fokozott odafigyeléssel kell ellenőriznünk az adatokat, mielőtt bármit vásárolnánk az interneten, hogy megvédjük magunkat a csalóktól.
Először szerdán a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfáliából érkeztek bejelentések adathalász kísérletekről a rendőrséghez.
A szász tartományi gazdasági miniszter akkor úgy nyilatkozott, ez az ő tartományában nem fordulhat elő, mivel ott biztonságosan működik az internet.
Pénteken aztán a szászországi kormányzati segélyportál működését is fel kellett függeszteni, hasonló okokból.
„A rendőrségi vizsgálat lezárásáig felfüggesztettük a szövetségi támogatások kifizetését.
A szász szabad állam által biztosított kölcsönöket ez nem érinti” – idézte a Szászországi Fejlesztési Bank (SAB) nyilatkozatát pénteken a Der Spiegel német hírportál.
Az Egyesült Királyságban szintén jelentősen megnőtt a koronavírus-járványhoz kapcsolódó internetes csalások száma a kijárási tilalom bevezetése óta. A brit rendőrség internetes csalás elleni akciócsoportja (Action Fraud) szerint az elmúlt két hónapban elkövetett csalások összértéke ezen a héten meghaladta a 2 millió angol fontot.
A csalók hamis maszkokat és kézfertőtlenítő szereket kínálnak az interneten, némelyikük egyenesen a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) kórházi ápolónőit célozza meg e-mailben. Másoknak fenyegető e-maileket küldenek fiktív szöveggel, miszerint a megengedettnél többször hagyták el otthonukat a karantén idején, ezért közigazgatási bírságot kell fizetniük egy megadott bankszámlaszámra, számolt be az Al Jazeera hírtelevízió online kiadása.