Pofonok sorozatába szaladt bele szerdán az uniós válságkezelés. Az Európai Bizottság már egy nappal korábban beharangozta, hogy Ursula von der Leyen elnök (képünkön) Brüsszelben ismerteti a koronavírus elleni védekezés úgynevezett kivezetési forgatókönyvét, illetve az európai újjáépülésről szóló terveket. Ám Spanyolország, Olaszország és Franciaország – a jelenlegi uniós járványgócok – nyomban letörték a bizottság ambícióit, mondván: tisztelet kérdése, hogy Brüsszel egy ilyen lépés előtt konzultál-e a tagállamokkal vagy sem.

Mivel a tagországokkal való egyeztetés egyértelműen nem történt meg, Von der Leyen szerdai bejelentése elmaradt, a biztosi kollégium csak egyszerű vitát tartott a kivezetési forgatókönyvről. Folyosói pletykák szerint kiváltképp a több mint 17 ezer halottat számláló Olaszország orrolt meg amiatt, hogy az engedélye nélkül máris a korlátozások utáni időszakról essen szó. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai főigazgatója szerdán szintén az olasz érvet karolta fel. Mint mondta, egyáltalán nincs itt az ideje annak, hogy Európában megkezdődjön a védekező intézkedések leépítése. Ahogy azt a Magyar Nemzet is megírta, Dánia és Ausztria nemrég bejelentette: április közepén fokozatosan megkezdi a visszatérést a normális kerékvágásba.
Az olaszok szerdán nem csak egy fronton harcoltak Brüsszelben. Az euróövezet gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport tizenhat órányi tárgyalás után sem tudott egyezségre jutni arról az ötszázmilliárd eurós gazdasági mentőcsomagról, amely a járvány negatív gazdasági hatásait orvosolná. Róma ismét leginkább Hollandiával rúgta össze a port: utóbbiak hallani sem akarnak a közös uniós adósságtörlesztésről, így a koronakötvények kibocsátásáról. Ráadásul az Európai Stabilitási Mechanizmus égisze alatt nyújtott hiteleket is szigorú, az olaszok számára elfogadhatatlan feltételekhez kötnék. Az eurócsoport csütörtökön ismét videó-konferencia keretében fut neki a csomag kidolgozásának.
A harmadik pofon az Európai Kutatási Tanács, az unió kutatásfejlesztési szervének elnökétől érkezett Brüsszelben: az amerikai-olasz Mauro Ferrari benyújtotta a lemondását, miután összehangolatlannak találta az Európai Bizottság válságkezelését.