Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a baloldal felhígult. A nagy szervezetek, az oktatás és az emberi jogok elvesztették igazi harcosaikat, az Emberi Jogi Liga (LDH) ajtót nyitott a szélsőséges radikálisoknak (Valls konkrétan a nőket erőszakoló, szélsőséges tanokat hirdető Tariq Ramadant említi az interjúban). Valls ehhez még azt is hozzáteszi, hogy az 1983-ban meghirdetett szocialista, migránsokat érintő integrációs politika szintén kudarcot vallott, és ehhez a kudarchoz többek között a (Soros-féle) „SOS Racisme” szervezet is hozzájárult.
A mozgalmak nem a valóságos problémákkal foglalkoznak
Másokhoz hasonlóan Valls is úgy látja, hogy Franciaországban elindult egy olyan folyamat, amelyet az áldozattá válás mellett a dekolonizációs mozgalom és a politika összefonódása jellemez, és ehhez a baloldali értelmiség és művészek egy része hatékonyan asszisztál. Ezek a mozgalmak szerinte nem a valóságos problémákkal foglalkoznak, hanem behálózzák a szociálisan hátrányos helyzetbe kerülő fiatalokat, irányítják, manipulálják őket, mégpedig azért, hogy a rend ellen tegyenek, azaz anarchikus állapotokat idézzenek elő. Nem csoda tehát, hogy az áldozattá válási logika egyre jobban felerősödik, miközben ezek a mozgalmak összekapcsolódnak a baloldali pártokkal. Az Új Antikapitalista Párt (NPA), a zöldpártok, az „Engedetlen Franciaország” egy része, sőt, még a Szocialista Párthoz tartozók is ide sorolhatók Manuel Valls szerint, gyakorlatilag tehát az egész francia baloldal.
Az osztályharcnak vége, helyét átvette a „fajok” közötti háború, és ahogy Manuel Valls fogalmaz, ez egy „kegyetlen háború, mert alapvetően a bőrszínen alapul, ezenkívül egyszerre olvad bele a politikai iszlámba, és egyszerre verseng is vele.
Egy igazi robbanó vegyületről van szó”.
A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!