A délvidéki tömbmagyarság számára ma már nem tabu a Trianon-téma. Tíz évvel ezelőtt döntött a magyar Országgyűlés az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetéséről, és a Délvidéken élők közül több mint kétszázezren éltek a lehetőséggel. Hatásai a Szerbiában élő magyarok társadalmi létének minden szegmensében érezhetők, pedig itteni perspektívából egészen az ezredfordulóig nehezen volt elképzelhető, hogy a magyarok a lakhelyük elhagyása nélkül – közjogi értelemben is – a nemzet részévé váljanak.
Bácskossuthfalva az egyik legmagyarabb délvidéki település. A falu központjának arculata egybeforrt névadója mellszobrával, akárcsak a mögötte díszletként ható első világháborús emlékművel. Ez utóbbi a legnagyobb ilyen a Vajdaságban, és Bácska visszacsatolását követően emelték. Matzon Frigyes budapesti szobrászművész alkotásán a falszerű felületet két dombormű díszíti, középen az országzászlótartó kapott helyet. Az impériumváltást követően az új hatalom le akarta romboltatni, de sikerült kialkudni, hogy csak a domborműveket kell eltakarni. Ugyanazt a kőművesmestert bízták meg ezzel, aki az építője is volt. Állítólag beszappanozta vagy más módon „kezelte” az alkotásokat, hogy később károsítás nélkül lehessen feltárni, amit a habarcs eltakart. A helyiek 2000-ben egy spontán akcióban tárták fel a domborműveket. Besnyi Károly helytörténész Közös múltunk és sorsunk című könyvében részletesen ír az emlékmű sorsáról is.
– Nem akarok beleszédülni abba a mélységbe és keserűségbe, ami Trianont övezi. Az elmúlt száz évben a határon túlra szakadt magyar kisebbségnek volt elegendő ideje, hogy hozzászokjon ehhez a létállapothoz. Fontosabb, hogy milyen értékeket őriztünk meg, hoztunk létre és adunk tovább. Mert ez az időszak a magyar értékek átmentésének időszaka is. Néhány tárgyi emléket említek, de valójában a hozzájuk kapcsolódó belső értékek az igazán mérvadók – mondta a Magyar Nemzetnek. Széles körben is ismert a bácskossuthfalvi Kossuth-szobor hányatott sorsa. A világ hetedik legrégebbi Kossuth-szobrát 1896. augusztus 20-án leplezték le, de nem sokáig állhatott a talapzatán, mert 1918-ban a bevonuló szerb katonák ledöntötték. A falubeliek elrejtették, és addig nem került elő, amíg a politikai helyzet nem ért meg az újbóli felállításához. – Közben legendákat, szép kerek történeteket szőttek a rejtélyes sorsú szoborról. Nem lényeges most, hogy mennyire hiteles az elmesélt történelem, de az igen, hogy nem felejtették el, érzelmekben és valóságban is átmentették a szobrot és azt, amit az jelképez – mondja a történész.
