Tunézia nem húzott ujjat a volt gyarmattartóval

A turizmus az egyik húzóerő, amelyet a francia látogatók elmaradása ugyancsak érzékenyen érintene.

Emmanuel Macron még egy fezt is a fejébe nyomott két évvel ezelőtti tuniszi vizitjén Fotó: MTI/EPA/Eric Feferberg

Gyilkosság és kínzás, a francia gyarmatosítás brutalitása – fehér pólójukon ezzel a felirattal ültek be múlt héten a tunéziai parlamentbe az al-Karama (Méltóság) párt tagjai. Kezdeményezésükre a törvényhozás maratoni, 15 órás vita után arról szavazott, hogy felszólítsák-e Franciaországot, kérjen bocsánatot a gyilkosságokért, nemi erőszakért, a természeti erőforrások kizsákmányolásáért és más bűnökért, amelyeket elkövettek a gyarmati uralom alatt. A párt Németországot hozta fel követendő példaként, amely bocsánatot kért a franciáktól a náci megszállás miatt, és a két ország most szövetséges, Európa vezető erői.

A tervezet azonban végül elbukott, a 217 fős törvényhozásban csak 77 támogató szavazatot kapott. A honatyák valószínűleg kevésbé a franciák bűneit vitatják, mint inkább a lehetséges gazdasági károktól tartanak. Tunéziának ugyanis Párizs a legfőbb kereskedelmi partnere, kivitelük majd harmada Franciaországba irányul, ráadásul közel egymillió tunéziai dolgozik az egykori gyarmattartónál, és a hazaküldött pénz a gazdaság nélkülözhetetlen pillére. Az ország pedig nem engedheti meg magának, hogy az államkassza bánja a diplomáciai csatározást. A gazdaság az úgynevezett arab tavasz kirobbanása óta sem tért magához, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése évi két és fél százalék, de idén a koronavírus miatt már egy százalékra módosították a várakozásokat. A munkanélküliség hivatalosan 15 százalék körüli, de egyes városokban és különösen a fiatalok között ennek duplája. A turizmus az egyik húzóerő, amelyet a francia látogatók elmaradása ugyancsak érzékenyen érintene.

Emmanuel Macron még egy fezt is a fejébe nyomott két évvel ezelőtti tuniszi vizitjén
Fotó: MTI/EPA/Eric Feferberg

Nem segített a kezdeményezésnek az sem, hogy az al-Karama elnöke, Szei­feddín Makhlúf a független Tunézia első, máig tisztelt elnökét, Habib Burgibát is „Franciaország csatlósának” nevezte. Az észak-afrikai ország 1881-től 1956-ig volt francia protektorátus, de a francia katonák még ennél is később, csak 1963-ban hagyták el a területét. Tunézia függetlenségének kikiáltása után 1957-től Burgiba foglalta el az államfői széket, ahonnét vértelen puccsban, alkalmatlanságára hivatkozva addigi miniszterelnöke, Zin el-Ábidín ben Ali taszította le. Ő ezután 2011-ig vezette az országot, míg az arab tavasz el nem sodorta, végül tavaly halt meg szaúd-arábiai száműzetésben. A gazdasági kihívások ellenére Tunézia az arab tavasz talán egyetlen igazi sikertörténete, amit a tavalyi békés, nyugati mércével is demokratikus elnökválasztás is bizonyított.

Kérdés egyébként, hogy a döntés valóban kiváltotta volna-e Párizs rosszallását. Emmanuel Macron francia elnök tavaly egy elefántcsontparti látogatása alkalmával kijelentette, hogy a gyarmatosítás súlyos hiba volt, és reményét fejezte ki, hogy sikerül új fejezetet nyitni a történelemben. Tunisz Franciaország számára is fontos partner, nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok és a bevándorlók, de a terrorizmus és a migráció elleni küzdelem miatt is, valamint egyben kaput jelent Afrikára és a háború dúlta Líbiába.

Nemrégiben egy másik egykori francia gyarmat, Algéria is összeszólalkozott Párizzsal. Még a nagykövetüket is hazarendelték, miután két francia televízióban olyan dokumentumfilmeket sugároztak a tavalyi demonstrációkról, melyek Algír álláspontja szerint rossz színben tüntetik fel az algériai népet. Végül a francia államfő telefon simította el a nézeteltéréseket. Macron még elnökjelöltként, 2017-ben egy interjúban elismerte, hogy Algéria gyarmatosítása során elkövettek barbár bűntetteket, amelyeket ma emberiesség elleni bűntettnek neveznénk.