Az elemzők többsége pótcselekvésnek tartja a bukaresti elnöki hivatal által kidolgozott nemzetvédelmi stratégiát, amelyet június 30-án küldtek jóváhagyásra a parlament elé. Mert bár az alkotmány értelmében a megválasztását követő százötven napon belül az államelnöknek elő kell rukkolnia a mandátuma idejére szabott stratégiával, Klaus Johannis mindenképpen kicsúszott a határidőből. Ebben bizonyára a koronavírus-járvány is „vétkes”, épp ezért a honatyák a további késlekedésért vonták volna a legkevésbé felelősségre az államfőt. Annál is inkább, mivel az általánosságok szintjét csak itt-ott meghaladó témakezelésű dokumentumot kaptak kézhez. A Magyar Nemzet által megkeresett szakértők a helyzetértékelést tartják a dolgozat egyetlen érdemi részének, amely meglehetős pontossággal rögzíti, hol is tart Románia a mai geopolitikai kavalkádban.
A Patrióták vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik Didier Reynders korrupciós ügyében
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.