Banán-törvény, uborka görbülete szabályozva

Magyarország 88 embert szállított haza a Közel-Keletről
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor – közölte Szijjártó Péter.
Banán-törvény, uborka görbülete szabályozva
A nemzetközi kereskedelemben a banánt mindig is minőségük és méretük szerint osztályozták. Azonban mivel a tagállami előírások eltérőek voltak, felkérték az Európai Bizottságot, hogy hozzon egységes szabályokat. Az 1994-ben elfogadott szabályozás szerint a banánok nem lehetnek formátlanok és nem lehet rendellenes görbületük (free from malformation or abnormal curvature). Ennek értelmében az extra kategóriába tartozó banánok tökéletesek voltak, az 1-es kategóriájúak enyhe alakhibákkal rendelkeztek, a 2-es kategóriájúak alakja pedig hibás volt. A rendeletet 2011-ben cserélték le. A szabályozás egyébként hasonló volt az 1988-as uborka-törvényhez. Akkor ugyanis meghatározták, hogy az extra kategóriájú uborka tíz centiméterenként tíz milliméteres görbülettel rendelkezhet.
Víz-törvény
2011-ben három évnyi kutatás után az Európai Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a vízívás nem előzi meg a dehidratációt. Éppen ezért megtiltották, hogy a palackos vizet gyártó cégek ezt feltüntessék a termékeiken. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint viszont a palackos víz alkalmas arra, hogy lehűtsön és megóvja az egészséget, így ezt a két kijelentést használni lehetett. Roger Helmer, a brit konzervatív párt európai parlamenti képviselője akkor ostobaságnak nevezte a döntést.
Szilva-törvény
2011-ben az Európai Unió kitalálta, hogy a szilvának nincs hashajtó hatása, ezért ezt nem is lehet feltüntetni a gyümölcs csomagolásán. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság még kutatásokat is végzett a témában. Sir Graham Watson, a brit Liberális Demokraták pártjának EP-képviselője még egy szilvaevő-versenyre is kihívta az Európai Bizottság akkori elnökét.
Répa-törvény
2010-ben az EU döntéshozói rájöttek, hogy a tésztafélékben csak apróra vagy kockára vágott marhahúst, szeletelt burgonyát, hagymát és sárgarépát (swede) lehet használni. Csakhogy nyelvi nehézségekbe ütköztek, ugyanis az angliai Cornwallban a helyiek a sárgarépát (swede) fehérrépának (turnip) nevezik, annak ellenére, hogy különbség van a két zöldség között. Éppen ezért a rendeletet úgy módosították, hogy bármelyik kifejezést lehessen használni a címkén, bár a pástétomban csak az egyik megengedett a kettő közül. A tradicionális cornwalli pástétom (Cornish Pasty) esetében így a csomagolásra ráírhatják, hogy fehérrépát (turnip) tartalmaz, de valójában nem lehet benne a zöldség.
Lufi-törvény
2011-ben elterjedt, hogy az Európai Unió tiltja a gyerekeknek, hogy lufikat fújjanak fel egy bizonyos kor alatt. Ez így nem volt teljesen igaz, viszont a játékbiztonsági irányelvekben (Toy safety directive) valóban szerepelnek korlátozások. Ezek szerint a lufikon fel kell tüntetni, hogy a gyerekek megfulladhatnak, ha lenyelik a latex léggömböt. Éppen ezért nyolc év alatti gyerekek csak szülői felügyelet mellett fújhatnak fel lufit.
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor – közölte Szijjártó Péter.
Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden.
Egyelőre ellentmondásos információk látnak napvilágot arról, túélte-e a merényletkísérletet.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
Cseh László visszatér: újra úszik a legendás bajnok!
Újabb dráma a Beckhaméknél: Nicola Peltz üzent apósának
Most az egész világ Trumpra figyel: Amerika beszáll az izraeli-iráni háborús konfliktusba?
9 alkalom, amikor világsztárok alkották újra Diana hercegné ikonikus stílusát
Váratlan fordulat: Ausztria is kiáll az orosz gáz importja mellett – ez áll a háttérben
Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fenyegetik az ukrán közösségi médiában a magyar kormányfőt
Minden férfinak kell egy ilyen eszköz a nyárra – ennyiért sehol nem kapni
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Air India katasztrófa: szívszorító részletek derültek ki az utasok haláláról + videó
Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt
Az egyik néző bealudt a klubvilágbajnokság rangadóján + videó
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor – közölte Szijjártó Péter.
Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden.
Egyelőre ellentmondásos információk látnak napvilágot arról, túélte-e a merényletkísérletet.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.