Eljárt az idő Izrael katonai fölényének elve fölött?

A zsidó állam már évtizedekkel ezelőtt felismerte, hogy ellenfelei mindig túlerőben lesznek, ezért csak hadseregének minőségével veheti fel a versenyt.

An Israeli F-35 “Adir” receives fuel from a Tennessee Air National Guard KC-135 as the aircraft make the flight across the Atlantic, Dec, 6, 2016. The U.S.-made F-35s will be Israel’s first fifth generation fighter aircraft and were refueled multiple times while en route to ensure their safe delivery to Israel. Fotó: 1st Lt. Erik D. Anthony Forrás: U.S. Air Force

– Az ellenségesség vagy a háború Izraellel már a múlté! – bizonygatta a minap Anvar Garagas, az Egyesült Arab Emírségek külügyi államtitkára az amerikai Atlantic Conuncilnak adott interjúban. Azok után, hogy a hét emírség szövetsége a harmadik arab országként – Egyiptom és Jordánia után – hivatalosan is felvette a diplomáciai kapcsolatokat a zsidó állammal, arról próbálja meggyőzni az Egyesült Államokat, hogy vásárolhasson a legmodernebb amerikai fegyverekből is. Az izraeli sajtó megszellőztette, hogy a békemegállapodás egyik titkos feltétele az volt, hogy Izrael ez elé a továbbiakban nem gördít akadályt. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő tagadta, hogy létezne ilyen titkos záradék, Abu-Dzabi is csak annyit ismert el, hogy valóban szeretnének vásárolni a korszerű amerikai fegyverekből, köztük F–35-ösökből, drónokból és más harci eszközökből. Ezt állítólag Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója is szorgalmazza, maga az elnök egyelőre csak annyit mondott, vizsgálják a lehetőségeket.

Egy izraeli F–35 “Adir” repülőgép üzemanyagot tankol egy amerikai KC–135-ös tankertől az Atlanti-óceán fölött 2016. december 6-án. Az amerikai gyártmányú F–35-ösök Izrael első ötödik generációs harci repülőgépei lesznek, melyeket többször kell újratölteni a levegőben, hogy biztonságban jussanak el Izraelbe.
Fotó: 1st Lt. Erik D. Anthony / U.S. Air Force

A szándék valójában koránt sem új keletű. Az Egyesült Arab Emírségek már hat évvel ezelőtt jelezte, hogy szívesen vásárolna a legmodernebb F–35-ösökből, de Abu-Dzabi tájékoztatása szerint a békemegállapodás óta nem küldtek újabb hivatalos kérést. Az ötödik generációs, „lopakodó” képességekkel is ellátott vadászgépek eddig csak az olyan legmegbízhatóbb szövetségeseknek jutottak, mint Japán, Dél-Korea, Törökország – bár az orosz Sz–400-as légvédelmi rakétarendszer vásárlása miatt a törököket kizárták a programból – vagy éppen Izrael. És hogy mi köze a zsidó államnak ahhoz, hogy Washington kinek ad el fegyvereket?

Ellenséges arab országok gyűrűjében Izrael születésének első pillanatától kezdve arra kényszerül, hogy sokszoros túlerővel szemben védje meg magát. Már az ország első miniszterelnöke, Dávid Ben Gurion felismerte, hogy ilyen stratégiai helyzetben mennyiségben sosem,

csakis minőségben kerekedhetnek az ellenségeik fölé.

Az Egyesült Államok ugyan mindig támogatta a zsidó államot, mégis csak az 1967-es, úgynevezett hatnapos háború után ismerte fel, hogy ehhez a katonai fölényt is biztosítania kell. Fordulatot a demokrata Lyndon B. Johnson elnök hozott, aki a kongresszus támogatásával 1968-ban engedélyezte F–4 Phantom vadászbombázók eladását Izraelnek. Az 1973-es jom kippuri háborút követően Washington végleg elkötelezte magát a stratégia mellett, hogy Izraelt a legmodernebb amerikai fegyverekkel szerelje fel, ezzel minőségi előnyt biztosítva a hadseregének, amihez jelentős katonai segély is társult.

A doktrínát azóta is minden amerikai elnök követi, bár olykor felmerül annak felülvizsgálata, mint Barack Obama adminisztrációja idején is történt. Nem mindenki ért ugyanis egyet azzal, hogy még mindig szükség van ennek a fenntartására, amivel súlyos dollármilliárdoktól esik el az amerikai hadipar. A közel-keleti politikai helyzet és az erőviszonyok az elmúlt évtizedekben ugyanis jelentősen megváltoztak. Egy Izrael elleni nyílt háború már valószínűtlen, katonai fölénye megkérdőjelezhetetlen,

különösen mióta – nem elismerten – a zsidó állam nukleáris fegyvert is kifejlesztett.

Az Egyesült Államok azért eddig sem teljesen önzetlenül cselekedett. Izrael az egyetlen nyugati értelemben vett demokrácia a Közel-Keleten, így a hidegháború idején kulcsfontosságú partner volt a szovjet nyomulás feltartóztatásában. Később főként a terrorellenes küzdelemben, továbbá az Iránnal és szövetségesivel szembeni fellépésben jött kapóra. Nem utolsó sorban pedig azért, mert ha valahol, hát Izraelben élesben lehet tesztelni az amerikai hadi technikát, például az F–35-ösöket is többször bevetették már.

Igaz, a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) statisztikái szerint az őrült ütemben fegyverkező Közel-Keletre az elmúlt öt évben már eddig is az amerikaiak adták el a hadi eszközök több mint felét. A legnagyobb felvásárló Szaúd-Arábia, melyet Egyiptom, majd a harmadik helyen az Egyesült Arab Emírségek követ. A területében és lakosságában kicsi, de külpolitikájában befolyásos ország – az emírségek tagja a jemeni húszi lázadók elleni arab koalíciónak, a Katar elleni embargónak, Líbiában Halifa Haftár tábornokot támogatják – beszerzéseinek 68 százalékát már eddig is az amerikaik adták, légierejük gerincét most is a Lockheed Martin előző generációs gépei, az F–16-osok, valamint francia Mirage 2000-sek – alkotják. Az F–35-ösök is jól ismertek az arab államban, hiszen az al-dharfai légi bázison több amerikai gép is állomásozik. Különösen Irán megfékezésében az Egyesült Arab Emírségek külpolitikai érdekei is egybeesnek Izraelével. Kérdés, hogy ez meggyőzi-e a zsidó államot és az amerikaiakat, hogy felrúgjanak egy több évtizedes elvet?