Kéthetes katasztrófahelyzet kikiáltását indítványozta szerdán Michel Aoun libanoni államfő. A Bejrútban kedden történt, pusztító kettős robbanásban az eddig nyilvánosságra került adatok szerint több mint száz ember meghalt, a sebesültek száma meghaladja a négyezer főt. Az al-Jazeera hírportál értesülése szerint a helyi hatóságok az áldozatok számának drasztikus emelkedésére számítanak.

Hasszan Diab miniszterelnök egy napos gyászt rendelt el, kedden pedig egy rövid videóüzenetben kért segítséget a Libanonnal együttérző országoktól. Michel Aoun elnökhöz hasonlóan Diab is bejelentette, hogy keresik a katasztrófa felelőseit, akikre a legszigorúbb büntetés vár.
A legutóbbi értesülések szerint 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel a bejrúti kikötőben, amit a hírek szerint hat éve, a biztonsági előírások mellőzésével tároltak egy raktárépületben.
Az elmúlt órákban nyilvánosságra került dokumentumok szerint a rakomány 2013 szeptemberében érkezett a kikötőbe egy orosz felségjelzésű, Rhosus elnevezésű teherhajón. A jármű Georgiából Mozambikba szállította rakományát, de technikai problémákra hivatkozva Bejrútban dokkolnia kellett. A libanoni hatóságok nem engedték kikötni a hajót, amit a legénység és a tulajdonosok is otthagytak.
A dokumentumok szerint ezt követően tették partra a rakományt. A következő években több levelet is írt a libanoni vámhatóság a rakomány sorsának rendezése céljából, felmerült az ammónium-nitrát exportja, átadása a libanoni hadseregnek, illetve egy helyi vállalat is jelentkezett vevőnek. Ahogyan azonban egy későbbi dokumentumból kiderült, végül nem született döntés a robbanásveszélyes rakomány sorsáról. Legutóbb 2017-ben írt újabb, a döntést sürgető levelet a vámhivatal vezetője, amire azonban nem érkezett válasz – az iratokból egyébként egyelőre nem derült ki, hogy kinek a felelőssége volt a késlekedés.
Az al-Jazeera ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a bejrútiak az „Ali baba és a negyven rablóként” emlegetik a város kikötőjét, az ott dolgozó tisztviselők ugyanis hírhedten korruptak.
– Azok az emberek bűnözők, és vélhetően ez a legnagyobb bűn, amit eddig elkövettek – nyilatkozott a pánarab hírportálnak egy helyi lakos.
Az al-Jazeera arra is emlékeztet, hogy az elmúlt időszakban adóbevételek milliárdjaitól esett el az állam a kikötőben zajló, mélyreható korrupció miatt.