„Magyarország viselkedett velünk a legtisztességesebben”

Egy hét múlva elhagyja budapesti állomáshelyét, s hamarosan végleg visszavonul a diplomáciai szolgálattól Iain Lindsay. Az Egyesült Királyság nagykövete a Magyar Nemzetnek adott búcsúinterjújában kifejtette álláspontját a brexit jelenlegi állapotáról, felelevenítette magyarországi emlékeit, elmondta, skótként miért tud azonosulni a magyarokkal, s azt is megtudtuk tőle, melyik a kedvenc magyar borvidéke.

Iain Lindsay távozó brit nagykövet Fotó: Éberling András Forrás: Magyar Nemzet

Mindezek a szempontok késztettek engem arra, hogy aktív legyek. Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy a külsőségek – a királynőről készült portrék, a Buckingham-palota, a katonai díszszemlék – mellett az Egyesült Királyság egy nagyon gyakorlatias ország, ahol sokan otthon érzik magukat. A munkám szempontjából ez azt jelenti, hogy nemcsak Szijjártó Péter külügyminiszterrel folytatok tárgyalásokat, hanem például szponzorként támogatjuk a budapesti sörfesztivált, részt veszünk az Ökumenikus Segélyszervezet jótékonysági futóversenyén, színpadra lépek a Müpában, skót futballrajongók segítségével gyűjtünk pénzt egy józsefvárosi óvoda felújítására. A nagykövetségünk tehát nem csupán egy külföldi kormány hivatala, nem csupán kedves diplomaták vagyunk, akik irigylésre méltó rózsadombi életet élnek, hanem ténylegesen részei vagyunk ennek a közösségnek.

Iain Lindsay távozó brit nagykövet
Fotó: Éberling András / Magyar Nemzet

– Négy és fél évig tartó kiküldetését a brexit határolta körül, hiszen néhány hónappal a 2016-os népszavazás előtt érkezett Budapestre, s néhány hónappal azelőtt távozik, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió remélhetőleg szabadkereskedelmi megállapodást köt. A brexit miatt mennyiben volt más a budapesti kiküldetése például a Bukarestben végzett munkájához képest?

– Nehéz megmondani, hiszen nem tudom, milyen lett volna az élet Budapesten a brexit nélkül. Amikor 2014 nyarán megpályáztam a pozíciót, a brexitről és a népszavazásról még szó sem volt. Az járt csupán a fejemben, hogy a kétoldalú kapcsolatok megerősítése rendkívül fontos feladat, figyelembe véve azt, hogy sosem élt ennyi magyar ember az Egyesült Királyságban. A brexit valamelyest bonyolultabbá tette a dolgomat, elsősorban a munka mennyiségét tekintve. Meg kellett magyaráznom a kilépés okait, a brit álláspontot az EU-val folytatott kilépési tárgyalások során vagy a sokak számára érthetetlen brit parlamenti eseményeket. A brexit ugyanakkor arra kényszerített bennünket, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a kétoldalú viszony megerősítésére. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása után ugyanis a kétoldalú kapcsolatok bizonyos elemei eltűntek, Brüsszel kezelte őket. A feladataim közé tartozott tehát az is, hogy mire elhagyjuk az Európai Uniót, a kétoldalú kapcsolatok jobb állapotban legyenek. A védelmi együttműködés például jelentősen megerősödött – ez részben Simicskó István és Benkő Tibor védelmi miniszterek érdeme –, a gazdasági kapcsolatok is szorosabbak, megnőtt a Magyarországon tevékenykedő brit vállalatok és alkalmazottaiknak a száma, de egyre több új magyar vállalat terjeszkedik az Egyesült Királyságban is.

A politikai kapcsolatok nagyon jók. Nincs még egy olyan uniós ország, amely ennyire szolidárisan és tisztességesen viselkedett volna velünk, mint Magyarország.

– Elégedett a brexitfolyamat végkifejletével?

– Volt természetesen némi bizonytalanság az elmúlt években, a kilépés dátumát is közel egy évvel kellett elhalasztani, de végül megszületett a kilépési megállapodás az Európai Unióval. Jó lett volna, ha az eredeti tervhez tartottuk volna magunkat, de ezt hívják demokráciának. Theresa May kisebbségi kormányának nem sikerült átvinnie akaratát a parlamenten, a Westminsterben zajló eseményeket pedig néhány európai barátom cirkusznak nevezte, holott szerintem a jól működő demokrácia tökéletes példájának lehettünk a szemtanúi. A halasztás sajnos azzal járt, hogy kevesebb idő jutott a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére.

Nem vagyok biztos abban, hogy az Európai Unió egyes országai megértették, hogy szuverén, független nemzet akarunk lenni.

Ez azt jelenti, hogy nem fogadhatjuk el többé Brüsszel, Strasbourg vagy Luxembourg utasításait. Az EU most azt mondja, amíg nem érünk el haladást a halászati vagy a versenyjogi kérdésekben, nem haladhatunk előre a más területekről szóló egyeztetéseken sem. Ha az Európai Unió nem viselkedik pragmatikusabban, megnő a kockázata annak, hogy nem lesz megállapodás.

– A Budapesten töltött éveiből milyen emlékezetes pillanatokat tudna említeni?

– Nagyon szerettem itt lenni, itt dolgozni. Örülök, hogy megismerkedhettem Magyarországgal, a magyarokkal, s megtanulhattam magyarul. Élveztem a magyar vendégszeretetet, szeretem a magyarok életvitelét, sok barátság köttetett. Hiányozni fog, de a búcsú nem örökre szól, inkább azt mondanám (magyarra vált): Viszontlátásra! (Visszavált angolra.) Az elmúlt hat hónap a járvány miatt nehéz volt, a legszomorúbb esemény a helyettesem, Steven Dick halála volt, aki a koronavírus következtében hunyt el. Nemcsak engem, hanem a nagykövetség minden munkatársát, a brit közösséget és magyar barátainkat is lesújtotta halálának a híre. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy az Élet menete élén haladhattam, tíz-tizenöt ezer emberrel együtt emlékeztünk meg Jane Hainingről, a holokauszt skót hőséről. Emlékezetes pillanatnak nevezhetném azt is, hogy a Budapesten rendezett Maccabi-játékok brit csapata engem kért fel, legyek a zászlóvivőjük. Felléphettem a Müpában az Óbudai Danubia Zenekarral, ahol magyarul olvastam fel Benjamin Britten Zenekari kalauz fiataloknak című művének szövegét. Nemrég pedig a Puskás-musicalben kaptam kisebb szerepet. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de jó volt látni azt is, ahogy Skócia megverte a magyar labdarúgó-válogatottat Budapesten 2018-ban.

Fotó: Éberling András / Magyar Nemzet

– Nem veszem zokon, hogy örült a skót válogatott győzelmének. Mit szól azonban ahhoz, hogy a Ferencváros nemrég a skót bajnokcsapat otthonában verte meg a Celticet?

– Rangers-szurkolóként és lokistaként a gól nélküli döntetlennek örültem volna a legjobban. Gratulálok a Ferencvárosnak! Nem jó hír a skót futballnak, hogy a Celtic a Bajnokok Ligája ilyen korai szakaszában esett ki. Örültem viszont Bogdán Ádám barátom sikerének, aki a Ferencváros új kapusa, bár a mérkőzésen nem játszott. Korábban a skót Hibernian csapatának volt a játékosa.

– Ha már szóba került a labdarúgás és Puskás Ferenc neve, talán nem túlzás azt állítani, hogy Puskás Ferenc a legismertebb magyar a világon. Az elmúlt négy és fél évben melyek voltak azok a magyar történelmi események, kik voltak azok a személyiségek, akiknek az életútja felkeltette az ön érdeklődését?

– Először is Scitovszky Tibor neve jut eszembe, ő építtette ezt a házat (a brit nagykövet rezidenciáján készült az interjú – a szerk.). A brit kormány nemrég megvásárolta a róla, ebben a házban készült portrét. Scitovszky Tibor magyar diplomata volt, részt vett a trianoni béketárgyalásokon, rövid ideig külügyminiszterként szolgált, s jól megismertem az ő, illetve felesége, Hanna történetét. A második világháború után az Egyesült Államokba emigráltak, amikor nyilvánvalóvá vált a kommunista hatalomátvétel. A róluk készült portrét egy Magyarországon kevéssé ismert magyar művész, László Fülöp, angolosan Philip de László festette, aki az elmúlt évszázad első felének egyik legkiválóbb portréfestője volt. Pápákat, elnököket, miniszterelnököket, császárokat, királyokat és királynőket elevenített meg a vásznon. Mélyrehatóbban ismerkedtem meg Radnóti Miklós és Juhász Gyula munkásságával is.

Műveikről a debreceni nyelvtanárom révén szereztem tudomást, aki azt mondta nekem: eleget foglalkoztunk a politikával, jöjjön egy kis magyar kultúra!

Így kezdtem el érdeklődni a magyar költészet iránt. Robert Burnst bátran nevezhetjük a skót Petőfi Sándornak, s számos másik kötődési pontja van még a magyar és a skót kultúrának, irodalomnak, költészetnek. Emellett többet tudtam meg például Széchenyi Istvánról és Andrássy Gyuláról, akiknek gyakran feltűnt a neve, mégis ismeretlenek voltak számomra. Széchenyi István révén is van kapcsolat az Egyesült Királysággal, hiszen a Lánchíd tulajdonképpen az angliai Marlow-híd kinagyított másolata, amelynek láttán merült fel a budapesti híd ötlete Széchenyiben.

– Kötődési pontokról beszél Skócia és Magyarország között. A skótokban milyen kép él – ha él egyáltalán – Magyarországról?

– A legrégebbi kötődés Skóciai Szent Margit nevéhez fűződik. Magyarországon született, szász száműzöttek gyermeke, akik a dánok hódítása miatt menekültek el Angliából. Mária a skót király felesége lett, Skóciában szentként tisztelik, iskolákat, egyetemeket neveztek el róla. Az edinburghi várban található a város legrégebbi épülete, a Szent Margit-kápolna. A Lánchíd kapcsán megemlíthetném, hogy William Clark tervezte, de mindenki mégis az Edinburghból származó Adam Clark nevére emlékszik, aki az építés vezetője volt. A skóciai egyház 1841 óta van jelen Magyarországon. A reformáció miatt szoros a kötődés Debrecen és Edinburgh között. Bár a magyarországi skótok közössége jóval kisebb az angolnál, a skótok jobban összetartanak. A Robert Burns Alapítvány például több mint egymillió eurót gyűjtött hátrányos helyzetű magyar gyermekek és kórházak számára.

A skótok abban hasonlítanak talán a magyarokhoz, hogy mi is büszkék vagyunk a nemzeti identitásunkra, s nem akarunk függeni másoktól.

Mindehhez hozzátenném, hogy sosem élt még annyi magyar ember az Egyesült Királyságban, mint most. 1956-ban 20-22 ezer magyar menekült választotta hazájának az Egyesült Királyságot. Összehasonlításképpen: az elmúlt évtizedben 120-140 ezer magyar került a szigetországba. Ez a közösség tovább erősíti a köteléket.

Fotó: Éberling András / Magyar Nemzet

– Mit tart a kedvenc magyarországi helyszínének?

– A kedvenc városom Szeged, a kedvenc vidékem a Balaton-felvidék. Budapesten túl sok a választási lehetőség. Nagyon különleges látványt tud nyújtani az esti fényekkel kivilágított város a Gellért-hegyről szemlélve, de nekem az is élvezetet jelent, amikor a 2-es villamossal eljutok a Margit hídtól a Nagycsarnokig. Tündérmesékbe illő jeleneteket lehet látni.

– A magyar ételeket is élvezte?

– Sajnos túl sok magyar ételt élveztem. A gulyásleves a kedvencem, főleg úgy, ahogy a Mammut melletti Márkus Vendéglőben készítik. Télen gyakran jártam ott, csípős paprikával fűszereztem meg, hogy felmelegedjek. A három kedvenc süteményem az Esterházy-torta, a flódni és az Epres kardinális. Utóbbi a debreceni Mandula cukrászda különlegessége. Gyakran jártam oda, amikor Debrecenben tanultam magyarul. A magyarországi tartózkodásomra nagy hatással voltak a sütemények, a bor, a pálinka és az ételek.

– Melyik a kedvenc magyar borvidéke?

– Azt hiszem, Szekszárd. Nagyon széles ott a borok választéka, a testes vörösöktől a rozéig minden megtalálható. Szerintem a bor Magyarország legjobban őrzött titka. Kitűnő minőségű. Ha önző akarnék lenni, mondhatnám azt is, örülök, hogy nem exportálnak belőle többet.

– Az interjú közben gyakran szólalt meg magyarul. Hogy érzi, sikerült elsajátítani a nyelvünket?

– Természetesebbé vált számomra a magyar nyelv. Ha mégis úgy érzem, hogy nem megy, könnyebben váltok angolra, majd vissza magyarra. A tolmácsok dolgát megnehezítettem, az biztos.