Egy nemzetközi kutatócsoport által összegyűjtött adatok szerint 8,8 százalékkal, 1551 millió tonnával volt kevesebb a szén-dioxid-kibocsátás 2020 első hat hónapjában 2019 azonos időszakához képest.
„Azért páratlan a kutatásunk, mert aprólékosan összegyűjtött, szinte valós idejű adatokra alapul. A Carbon Monitor kutatási kezdeményezés által összegyűjtött napi adatok alapján jóval gyorsabban és pontosabban kaphattunk egy átfogó képet, egyebek között arról, hogyan csökkent a kibocsátás a koronavírus-járvány feltartóztatására hozott járványügyi korlátozások idején az egyes országokban” – idézte Liu Zset, a pekingi Cinghua Egyetem földtudományi részlegének a kutatóját, a tanulmány vezetőszerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.
Áprilisban, a járvány első hullámának csúcspontján, amikor a legtöbb országban szinte leállt az élet, a gazdaság egy része, a kibocsátás 16,9 százalékkal csökkent.
A Nature Communication című folyóiratban megjelent tanulmány azt is megmutatta, hogy a világgazdaság mely ágazatai voltak érintettek.
– A legnagyobb kibocsátáscsökkentést a szárazföldi közlekedésben figyeltük meg. Főként azért, mert az otthoni távmunka miatt világszerte negyven százalékkal csökkent a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása. Ezzel szemben a energiatermelés, az iparágak kevésbé járultak hozzá a csökkenéshez: előbbi 22, utóbbi 17 százalékkal, csakúgy mint a légi közlekedés és a hajózás – részletezte az adatokat Daniel Kammen, a Kaliforniai Egyetem professzora.
– Érdekesség, hogy még a lakóházak esetében is láttunk egy kicsiny, három százalékos csökkenést, mivel igen meleg volt az tél az északi féltekén, és az otthon maradt emberek többségénél csökkent a fűtőanyag-felhasználás a járványügyi korlátozások idején – tette hozzá.
A kutatók adatait számtalan forrásból merítették: 31 ország energiatermelésének óránkénti adatbázisára, több mint négyszáz város napi gépjármű-közlekedésére, a globális utasszállítók légi közlekedésére, 62 ország napi ipari termelésére, több mint kétszáz országban az épületek energiafelhasználására.