Napóleon szobrának eltávolítása ellen tiltakoztak

Az egyik francia nagyváros polgármestere Napóleon szobrát egy nemrég elhunyt feminista jogásznőt ábrázoló alkotásra cserélné le, ám egy magukat Fehér Ingeseknek nevező csoport tagjai a város több pontjára is Napóleon nevével és tetteivel ellátott táblákat helyeztek ki, így kívánnak tiltakozni a szoborcsere ellen.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2020. 10. 06. 21:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden bizonnyal nagyon meglepődtek a Franciaország északnyugati részén, a Szajna partján fekvő nagyváros, Rouen lakói, amikor a minap arra ébredtek, hogy a város több pontján is Napoléon Ier, azaz I. Napóleon francia császár nevével ellátott, falra ragasztott fehér utcanév táblákat láttak. Az összes táblán a császár neve szerepelt, alatta pedig feltüntették az egykori uralkodó különböző érdemeit, például azt, hogy ő hozta létre a Számvevőszéket.

Olyan tábla is van, amely azt hirdeti, hogy Napóleon volt az, aki rendelettel eltörölte a bányákban a gyermekmunkát a tíz évnél fiatalabbnak. De a mintegy 250 kiragasztott táblákról azt is megtudhatjuk, hogy a császár nevéhez fűződik az érettségi vizsga, az Államtanács és a szabad vallásgyakorlás bevezetése is.

Az akciót a magukat Fehér Ingeseknek (Chemises Blanches) nevező csoport aktivistái szervezték és hajtották végre, abból a célból, hogy tiltakozzanak a város szocialista polgármestere, Nicolas Mayer-Rossignol azon döntése ellen, mely szerint kihasználná a városháza előtt álló, Napóleont ábrázoló szobor felújítását és lecserélné azt a nemrég 93 éves korában elhunyt tunéziai–francia feminista jogász, Gisèle Halimi szobrára.

A Fehér Ingesek erőszak nélkül szeretnének harcolni az ügyért, elmondásuk alapján nagyon fontos ez nekik, mivel Napóleon nemcsak a csatáiról híres, hanem rengeteg reformot is hozott az országnak, munkásságát világszerte elismerik.

Az akciócsoport azt szeretné elérni, hogy Napóleon szobrát a restaurálást követően állítsák vissza méltó helyére, a város központjában.

275 éve született Kutuzov tábornok, Napóleon legyőzője

Kétszázhetvenöt éve, 1745. szeptember 16-án született Szentpéterváron Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov orosz hadvezér, a borogyinói csata hőse, aki manőverező taktikájával morzsolta fel az Oroszországba betörő Napóleon hatalmas seregét. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

A régi katonacsaládból származó Kutuzov a tüzérmérnöki iskola elvégzése után az 1760–70-es évek lengyel és török háborúiban szolgálva emelkedett a ranglétrán, 1774-ben súlyos fejsérülése következtében elvesztette jobb szemét. Az 1787–91-es újabb török háborúban már vezérőrnagyként vett részt, sokat tanult az orosz hadművészet megalapozójától, Alekszandr Szuvorovtól, amikor parancsnoksága alatt harcolt. II. Katalin cárnő 1792-ben konstantinápolyi követté nevezte ki, 1795-től Finnország katonai kormányzójaként képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott tárgyalásokon, 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzója volt. I. Pál cár meggyilkolását követően kegyvesztett lett és 1802-ben nyugdíjazták.

I. Sándor cár 1805-ben visszahívta és a Bonaparte Napóleon francia császár elleni háborúban az osztrákok megsegítésére küldött orosz hadsereg élére nevezte ki. A hadműveletek tényleges irányítására azonban Kutuzovnak nem volt lehetősége, és hiába ellenezte az austerlitzi csatát, majd mentette meg csapatait a teljes széteséstől a vereség után, őt tették meg bűnbaknak és leváltották.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.