275 éve született Kutuzov tábornok, Napóleon legyőzője

Kétszázhetvenöt éve, 1745. szeptember 16-án született Szentpéterváron Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov orosz hadvezér, a borogyinói csata hőse, aki manőverező taktikájával morzsolta fel az Oroszországba betörő Napóleon hatalmas seregét. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

Oroszorszg, 1800-as vek Mihail Illarionovics Kutuzov orosz tbornok. Az eredeti grafika ksztsnek pontos dtuma, helye, szerzje s a reprodukci ksztsnek pontos dtuma ismeretlen. (MTI/KU) Fotó: - Forrás: MTI/KU

A régi katonacsaládból származó Kutuzov a tüzérmérnöki iskola elvégzése után az 1760-70-es évek lengyel és török háborúiban szolgálva emelkedett a ranglétrán, 1774-ben súlyos fejsérülése következtében elvesztette jobb szemét. Az 1787-91-es újabb török háborúban már vezérőrnagyként vett részt, sokat tanult az orosz hadművészet megalapozójától, Alekszandr Szuvorovtól, amikor parancsnoksága alatt harcolt. II. Katalin cárnő 1792-ben konstantinápolyi követté nevezte ki, 1795-től Finnország katonai kormányzójaként képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott tárgyalásokon, 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzója volt. I. Pál cár meggyilkolását követően kegyvesztett lett és 1802-ben nyugdíjazták.

I. Sándor cár 1805-ben visszahívta és a Bonaparte Napóleon francia császár elleni háborúban az osztrákok megsegítésére küldött orosz hadsereg élére nevezte ki. A hadműveletek tényleges irányítására azonban Kutuzovnak nem volt lehetősége, és hiába ellenezte az austerlitzi csatát, majd mentette meg csapatait a teljes széteséstől a vereség után, őt tették meg bűnbaknak és leváltották.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Napóleon Oroszország ellen készül és az elhúzódó török háború akadályozza az orosz felkészülést, I. Sándor cár 1811-ben ismét reaktiválta Kutuzovot. A hadvezér a moldvai hadszíntéren az erődítmények ostroma helyett a mozgékonyságra helyezve a hangsúlyt fél év alatt bekerítette az egész török hadsereget. Az 1812. májusi békével Oroszország megszerezte Besszarábiát, Kutuzov hercegi címet kapott.

Napóleon 1812. június 12-én hadüzenet nélkül indította meg a világ addigi legnagyobb hadseregét Oroszország ellen. Az orosz főparancsnok, a felperzselt föld taktikáját alkalmazó Barclay de Tolly folyamatosan hátrált, majd augusztus 18-án a háború első nagyobb ütközetében elvesztette Szmolenszket. A kudarc után néhány nappal I. Sándor menesztette a népszerűtlen és a közvélemény által gyávának tartott tábornokot és Kutuzovot nevezte ki helyére.

Kutuzov elődjéhez hasonlóan tisztában volt azzal, hogy Napóleon ellen nyílt csatát vállalni veszélyes lenne. A francia császár ugyanis nem a területszerzésre, hanem az ellenség katonai megsemmisítésére törekedett, a csatákban számbeli fölényt teremtve és kihasználva csapatainak gyorsaságát és mozgékonyságát (egyik mondása szerint „Isten az erősebb zászlóaljak oldalára áll”.) Kutuzov csak a hatalmas ország belsejében akarta felvenni a harcot, amikor a Grande Armée utánpótlási vonalai már megnyúltak és sebezhetővé váltak, de az udvar nyomására 1812. szeptember 7-én Borogyinónál, Moszkvától 110 kilométerre mégis csatára kényszerült. A napóleoni háborúk legvéresebb ütközetében mintegy 250 ezer katona nézett farkasszemet egymással és egyharmaduk, 90 ezer ember maradt holtan vagy sebesülten a csatamezőn. Az ütközet sportnyelven szólva döntetlenül végződött, a nap végén egyik fél sem mondhatta magát győztesnek, azaz inkább mindketten annak mondták magukat.

Fotó: MTI/KU

Kutuzov meg akarta őrizni erőinek harcképességét, ezért éjszaka a következő hadparancsot adta ki: „Moszkva elvesztésével még nem vész el Oroszország, a haza oltalmára megparancsolom a visszavonulást”. A franciák ellenállás nélkül foglalták el Moszkvát, amelyet nem sokkal később tűzvész égetett le. Napóleon az üszkös romok között hiába várta a cár békeköveteit, és mivel a katonai döntés kicsikarására sem nyílt lehetősége, 1812. október 19-én hazaindult. Kutuzov elállta az érintetlen déli területekre vezető utat, így a még mindig százezres Grande Armée kénytelen volt a felperzselt, élelemben szegény szmolenszki országutat választani. A hírhedt orosz tél, a visszavonulás fájó tudata és az ellátás hiánya felbomlasztotta a fegyelmet a fél éve még dicső francia seregben. Kutuzov mozgékony irreguláris alakulatokat is bevetve sorozatos, kisebb összecsapásokban morzsolta fel ellenfelét, kitartóan kerülve a döntő összecsapást. A fázó, éhező francia katonák végül már legyek módjára hullottak a fagyban, maga Napóleon is mérget vitt magával, hogy ne jusson élve az oroszok kezére. A lerongyolódott, szétzilált sereg szánalmas maradványa november végén iszonyatos veszteségek árán vergődött át a Berezina folyón és jutott viszonylagos biztonságba.

A franciák kiűzéséért Kutuzov megkapta a szmolenszki hercegi címet, a legmagasabb katonai rangot és a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szent György Érdemrendet. Az egyre hanyatló egészségű tábornok az orosz határokon túl is folytatta a franciák üldözését, jóllehet meggyőződése az volt, hogy Napóleon teljes megsemmisítése csak a briteknek használna. A hadjárat közben megfázott és 1813. április 28-án a sziléziai Bunzlauban (ma: Boleslawiec) meghalt, halálos ágyánál jelen volt I. Sándor cár is. Bebalzsamozott holtteste másfél hónap alatt tette meg a Szentpétervárra vezető utat, ahol az újonnan épült monumentális Kazanyi Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

A Napóleont legyőző nagy hadvezér idealizált alakját Lev Tolsztoj Háború és béke című regényében örökítette meg, Puskin verset írt hozzá. Kutuzovnak számtalan szobra, emlékműve áll Oroszország-szerte, közterületek mellett tíz település és egy kisbolygó viseli nevét, alakja számos orosz filmben tűnik fel. A második világháború idején emlékére alapított Kutuzov Rend túlélte a Szovjetunió felbomlását, ma ez a második legmagasabb orosz katonai kitüntetés.