Nem kap állami támogatást a japán szexipar

Diszkrimináció miatt perelte be a kormányt az egyik bordélyház tulajdonosa.

Mint szerte a világon a japán prostituáltaknak is meg kell küzdeniük a társadalmi megbélyegzéssel, különösen, ha valaki vállalkozás keretében, több alkalmazottal, életvitelszerűen nyújt szexuális szolgáltatásokat. Az iparszerű tevékenységet az is akadályozza, hogy az ilyen jellegű vállalkozás nem nyithat bankszámlát, és a tulajdonos – munkája jellege miatt – nem vehet részt üzleti továbbképző tanfolyamokon sem a szigetországban.

Egy, a nyugat-japán Kanszai prefektúrában tevékenykedő üzletasszony azon háborodott fel, hogy a tokiói kormány megtagadta a Covid–19-járvány okozta veszteségek ellentételezésére a kisvállalkozások életben tartására bevezetett készpénzsegély folyósítását az egyébként legálisan dolgozó szexmunkásoknak. (Mellesleg Európában és Észak-Amerikában is hasonló gondokkal küzd az iparág.) A szóban forgó madám a delivery health (kb. „házhoz visszük az egészséget”) angol kifejezés alapján a deriheru fantázianevű szolgáltatási formában érdekelt, magyarán az általa foglalkoztatott prostituáltak házhoz vagy szállodai szobára mennek. Hanako diszkriminatívnak minősítette a hatósági döntést, és még szeptemberben beperelte a japán kormányt a tokiói kerületi bíróságon.

– Én a törvényt betartva vezetem a cégemet, éppúgy adót fizetek, mint mindenki más. Ám az, hogy az állam csak a mi foglalkozásunkat zárta ki a kedvezményezettek köréből, egyenesen letaglózott

– mondta felháborodva. A kereset heves vitát váltott ki arról, hogy a szexipar Japánban eléggé legitim-e a végső soron az adófizetők pénzéből származó állami támogatás megítéléséhez – ugyanis a közvélemény szemében a prostitúciót gyakran azonosítják az erkölcstelenséggel, a bűnözéssel és a kizsákmányolással.

A felperest képviselő ügyvédek azzal érvelnek, hogy a szexipar teljes kizárása a támogatásokból ellentétes az alkotmányban lefektetett egyenlőség elvével, és nem más, mint foglalkozás szerinti diszkrimináció. Ráadásul az állam ezzel megtagadja a biztonságos munkakörülményekhez való jogot is. A pert indító hölgy 4,5 millió jen (körülbelül 13 millió forint) kártérítést követel, és ebben már benne van az elmaradt állami támogatás és a méltánytalan kezelés miatti bánatpénz is.