időjárás 13°C Jeromos 2022. szeptember 30.
logo

Több száz áldozatot követeltek az elmúlt évek terrortámadásai

Magyar Nemzet
2020.10.17. 13:37
Több száz áldozatot követeltek az elmúlt évek terrortámadásai

Harminckét terrortámadást hiúsítottak meg a francia hatóságok Emmanuel Macron elnökségének kezdete óta, vagyis az elmúlt több mint három évben. Az államfő erről abban a két héttel ezelőtti beszédében adott tájékoztatást, amelyben az iszlám szeparatizmus elleni harcát hirdette meg. Az újabb, pénteki terrortámadás kapcsán felelevenítjük az elmúlt öt év legjelentősebb iszlamista terrortámadásait Franciaországban.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztőségébe, a támadásban 12 embert megöltek és 11-et megsebesítettek. Egy harmadik támadó agyonlőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája vállalta magára, míg a zsidók elleni merénylet elkövetője az Iszlám Állam dzsihadista szervezet katonájának mondta magát.

2015. április 19-én egy algériai férfi támadást tervezett Párizs külvárosában, két villejuifi templom ellen. Megölt egy nőt, akinek az autóját el akarta rabolni, de saját magát is lábon lőtte, véget vetve terveinek.

2015. június 26-án a Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier-ben az Iszlám Állam szervezethez köthető francia állampolgárságú Yassin Salhi lefejezte főnökét, majd egy gázgyárba hajtotta teherautóját, abban bízva, hogy robbanást fog előidézni. Áldozata fejét egy gyár kerítésén találták meg, arab feliratokkal.

2015. augusztus 21-én egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett, 26 éves marokkói iszlamista lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő Thalys expresszvonaton Belgium területén, hárman megsebesültek. A férfit két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette.

2015. november 13-án este Párizs hat pontján – többek között a Stade de France stadionnál és a Bataclan koncertteremnél – követtek el összehangolt terrortámadást, amelyben

összesen 130 ember vesztette életét.

Európa egyik legsúlyosabb terrorcselekményének elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

2016. június 13-án a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen egy iszlamista férfi, Larossi Abballa az otthonában meggyilkolta a helyi rendőr parancsnokot és annak szintén a rendőrségen dolgozó feleségét. Az elkövető, akit a kommandósok a helyszínen megöltek, nem sokkal korábban fogadott hűséget az Iszlám Államnak.

2016. július 14-én a nizzai tengerparti sétányon mintegy harmincezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. Mielőtt az elkövetővel végeztek a hatóságok,

a merénylő 86 embert gyilkolt meg.

2016. július 26-án két 19 éves férfi kegyetlen módon, torkát átvágva ölte meg a 85 éves Jacques Hamel papot a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában, miután túszokat ejtve berontottak a reggeli misére.

2017. április 20-án a francia állampolgárságú Karim Cheurfi tüzet nyitott egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. Egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. A merénylőt agyonlőtték. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

2017. június 19-én a 31 éves Djaziri Adam Lotfi a párizsi Champs-Élysées sugárúton szándékosan belerohant az autójával egy rendőrségi furgonba. A járműben több fegyver és robbanóeszköz volt, az ütközésben csak a támadó halt meg. Az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként.

2017. augusztus 9-én az algériai Hamou Benlatrèche hajtott autójával francia katonák közé Párizs Levallois-Perret nevű elővárosában, hat katona megsérült, közülük hárman súlyosan.

2017. október 1-én a tunéziai Ahmed Hanadzsi a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarnál halálra késelt két nőt, és közben azt kiáltotta, hogy „Allah akbar!” (Isten a leghatalmasabb!). A támadót a helyszínen agyonlőtték a járőröző katonák.

2018. március 23-án a marokkói születésű, de francia állampolgárságú 25 éves Radouane Lakdim a dél-franciaországi Carcassonne-ban lévő otthona előtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt a vezetőjére és utasára, egyikük meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt – egyiküket megsebesítette a vállán –, majd a közeli kisváros, Trèbes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte.

Arnaud Beltrame, a csendőrség 44 éves alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig. Lakdim őt is halálosan megsebesítette.

A merénylőt a francia csendőrök lelőtték, amikor megrohamozták a szupermarketet.

2018. május 12-én a csecsenföldi születésű, de nyolc éve francia állampolgárságú férfi, Hamzat Azimov késelt meg öt embert Párizs belvárosi negyedében, az operaház közelében. A merénylő „Allah akbart” kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, egy embert megölt és négyet megsebesített.

2018. december 11-én Chérif Chekatt

a strasbourgi karácsonyi vásár látogatóira nyitott tüzet, öt embert megölt, többeket megsebesített.

A merénylő halála után az Iszlám Állam azonnal azt állította, hogy Chekatt a dzsihadista szervezet „katonája” volt.

2019. május 24-én Lyonban csomagba rejtett pokolgép robbant fel egy pékség közelében. Tizenhárman sebesültek meg. A 24 éves algériai elkövető az Iszlám Államnak fogadott hűséget.

2019. október 3-án a 45 éves Mickael Harpon rendőrségi informatikus konyhakésekkel gyilkolta meg négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadót a helyszínen agyonlőtték.

2020. január 3-án az iszlám hitre áttért Nathan Chiasson Párizs külvárosában, Villejuifben megkéselt három embert, egyikük belehalt sérüléseibe. A hatóságok terrorizmussal kapcsolatos ügyként kezelték a támadást.

2020. április 4-én a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban a szudáni Abdallah Ahmed-Osman gyilkos ámokfutást hajtott végre,

hét embert késelt meg, ketten életüket vesztették.

2020. szeptember 25-én a pakisztáni Zaheer Hassan Mehmood egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében.

Terror Párizsban

Posztumusz Becsületrendet kap a terrorcselekmény áldozata

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.