A mezőgazdaságba hatalmas összegek folynak, amelyekből sok Orbánhoz hű ember profitál. Az egykor állami földterületek nagy része ugyanis az ő vagy rokonaik tulajdonában van. A támogatások szétosztásáról állami hatóságok döntenek, ahol a Fidesznek szintén befolyása van. A támogatások így elsősorban Orbán vendégköréhez jutnak, miközben más mezőgazdászok hátrányba kerülnek.
Der Spiegel
A német magazin interjút készített Sigmar Gabriellel, Németország volt szociáldemokrata külügyminiszterével, aki többek közt arról is beszélt, hogyan kezeli az EU Magyarországot és Lengyelországot. A vitát illetően Gabriel megfontoltságra intette a feleket és dicsérte Angela Merkel hozzáállását. A cikk röviden leírta a helyzetet, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság a mechanizmus segítségével befoghatja Lengyelországot és Magyarországot, ahol az elmúlt években korlátozták az igazságszolgáltatás függetlenségét, a médiaszabadságot és nyomás alá helyeztek iskolákat, egyetemeket és kulturális intézményeket.
Mostanra vannak olyan hangok, elsősorban Franciaországból, amelyek hagynák a konfliktus eszkalálódását, a két ország pedig végső esetben essen ki az EU-ból.
Gabriel fatálisnak és „olcsónak” tartja ezt a „morális szigorúságot”. Szerinte, aki azt hiszi, hogy nyomás hatására megváltoztathatja a magyar és lengyel belpolitikát, az a végén az ellenkezőjét fogja elérni. Ezzel nem az ellenzéket erősítik, hanem a nacionalizmust – fogalmazott.

Fotó: MTI
Tagesspiegel
Úgy tűnik, Magyarország és Lengyelország megadták magukat a mechanizmus miatt folytatott vitában – vélekedett a lap kommentárjában Markus Grabitz és Albrecht Meier. Előbbi úgy értékelt, hogy az eredmény hosszú távon vereség Orbán Viktornak és Jaroslaw Kaczynskinak. Körner szerint azonban Merkel hagyja, hogy Orbán a következő választásokig „büntetlenül” megússza.
„A magyar és lengyel korrupciós rezsimek napjai meg vannak számlálva”
– fogalmazott Körner.
La Repubblica
Az olasz lap Timothy Garton Ash brit történész cikkének fordítását tette közzé. A szerző amellett érvel, hogy Budapest és Varsó nem hajlandók elfogadni a jogállamiság tiszteletben tartásának minimális feltételeit sem, ezek nélkül pedig az Unió fokozatosan megszűnik a közös jogrenddel rendelkező demokráciák közössége lenni. Ha ez a szégyenteljes zsarolás sikeres lesz, a Magyarországon és Lengyelországban uralkodó populista, idegengyűlölő és nacionalista pártok azt tehetnek a német és a holland nagylelkű adófizetőkkel, amit akarnak, akár bele is köphetnek a közös tányérba. Létrejöhet-e a magyar és lengyel kilépés az Unióból? Kizárt dolog.
Az Európai Közösségnek a kockázatot nem az jelenti, hogy a két tagállam kilép, sokkal inkább az, hogy marad és továbbra is megsérti az alapvető szabályokat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!