Trócsányi László: Jelentős a szakértői hálózatok hatalma

Hiánypótló tudományos kézikönyv jelent meg Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnökének, volt igazságügyi miniszternek a szerkesztésében. Az Európai körkép című kötetben a szerzők egy csokorba szedik, hogy a nemzetközi és civil szervezetek milyen véleményt, kritikát fogalmaznak meg egyes uniós tagországokról. Mindamellett, hogy a könyv nagyon hasznos lehet a folyamatosan terítéken lévő jogállamisági viták során, arra is rávilágít, hogy az utóbbi évtizedekben erős szakértői, úgynevezett monitoringhatalom jött létre, amely az államok nemzetközi mozgásterét is képes befolyásolni. – Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kellő fenntartással kell felhasználnunk az országjelentéseket. Azt pedig senki se higgye, hogy csak Magyarországot éri kritika. Bírálat mindegyik országgal szemben megjelenik, a kötetünk erre is rávilágít – mondta lapunknak adott interjújában a jelenlegi európai parlamenti képviselő. Trócsányi László a szakértői háttérhatalom történetéről, valamint Magyarország nemzetközi mozgásterének alakulásáról is beszélt a Magyar Nemzetnek.

– Az Európai körkép című kötet (társszerkesztői Trócsányi László és Lovászy László) több száz oldalon keresztül mutatja be, hogy nemzetközi és civil szervezetek, intézmények milyen állításokat fogalmaznak meg a jelentéseikben uniós országokról. Milyen céllal készítették el a kézikönyvet?

– A kötetben az Európai Unió összesen huszonhat országa elé tartottunk tükröt. Az olvasóknak szerettünk volna országismeretet adni és bemutatni, hogy mit lehet tudni egy-egy tagállam geopolitikai helyzetéről, nemzetpolitikai identitásáról, illetve államberendezkedéséről. Gyakorlatilag egy csokorba gyűjtöttük, hogy a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények milyen állításokat fogalmaztak meg uniós országokkal kapcsolatban, ezáltal azt is szemléltettük, hogy ma hányféle szakértői hálózat, úgynevezett monitoringrendszer működik. Hangsúlyozni szeretném, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt még nem ismert jelenségről beszélünk. Ma az Egyesült Államok külügyminisztériuma, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, az Európa Tanács emberi jogi biztosa és az Európai Bizottság is készít éves jelentéseket. Ezenkívül pedig civil szervezetek egész arzenálja használja eszközként a monitoringot. Független-e az igazságszolgáltatás az adott országban? Felveszi-e a harcot az antiszemitizmussal szemben? Hogy áll a korrupció elleni küzdelemben? Ez csak pár, általuk vizsgált terület. Összességében tehát hiánypótló és hasznos kézikönyvet készítettünk, amely nem akar mást mutatni, mint amit a szakértők ezekről az országokról mondanak.

Érdemes ugyanakkor arra a kérdésre is keresni a választ, hogy miért készül manapság egyre több országjelentés. Egyáltalán kik azok a szakértők, akik minősítik az államokat? Látni kell, hogy a szakértői hatalom szerepe nem lebecsülendő, ugyanis véleményükkel egy adott ország politikai és pénzügyi mozgásterét, nemzetközi kapcsolatait is befolyásolni tudják.

– Mikorra nyúlik vissza a szakértői hálózatok kialakulása? Mikor vált jellemzővé, hogy akár politikusok, politikai célokat szolgáló szervezetek is feltűnjenek szakértői szerepben?

– Tulajdonképpen 1975-ben, a helsinki záróokmány aláírásával, az enyhülési folyamat megindulásával kezdődött a folyamat. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása ekkortól élvez kiemelt figyelmet a nemzetközi kapcsolatokban. Az 1978-ban az Egyesült Államokban megalakult Helsinki Watch kezdett el először országjelentéseket készíteni, a hetvenes évektől tehát az emberi jogok már nem mint adott állam belügye jelentek meg, hanem nemzetközi összevetésben váltak egyre hangsúlyosabbá. Jimmy Carter elnöksége alatt az Egyesült Államok kifejezetten az emberi jogi látásmód érvényesítésére törekedett a külpolitikában. A vasfüggöny mögötti országok pedig már ekkor kaptak kritikákat például a szólásszabadság tekintetében, ám mivel nem voltak szabad és demokratikus államok, a bírálatok el sem jutottak hozzájuk. A következő lépcsőt a rendszerváltozás jelentette, ekkortól indult meg az úgynevezett demokráciaépítés időszaka. Egymás után jelentkeztek a nemzetközi és társadalmi szervezetek, amelyek tanácsokkal és ajánlásokkal látják el az országokat. A kétezres években az Amnesty International már a saját országjelentés-programját is elindította. Ez a folyamat vezetett odáig, hogy ma erős szakértői hálózatokról beszélhetünk, amelyek jelentéseire még a bírói fórumok is hivatkoznak. Véleményem szerint alapvető fontosságú kérdések, hogy kiből is lesz a szakértő, illetve hogy mi a monitoringtevékenység tárgya. Az adott személy független vagy ideológiailag befolyásolt? Tagadhatatlan, hogy nagy számban vannak olyan esetek, amikor politikai tartalmat kap a szakértői jelentés, a kilencvenes évektől kezdve egyre markánsabb az ideológiai befolyásoltság. A nem kormányzati szervek (NGO-k) értékelései például nagymértékben függenek attól, hogy pontosan milyen irányultságú NGO végzi a véleményezést.

Ma már tisztán látjuk azt is, hogy az emberi jogi vagy jogállamisági monitoring olyan ideológiai területeken gyakorol hatást, mint a vallásszabadság, a családi kapcsolatok terrénuma vagy a bevándorlás megítélése.

Trócsányi László és Lovászy László szerkesztésében jelent meg a hiánypótló kézikönyv Fotó: Ludovika Egyetemi Kiadó

– Ez Magyarország esetében is jellemző? Hazánk gyakran kap szigorú kritikát civil szervezetek és akár az uniós intézmények részéről is. Mennyire lehet valóban szakértői jellege egy Tavares- vagy Sargentini-jelentésnek?

– A tisztánlátás valóban különösen fontos kellene hogy legyen a Budapest és Brüsszel között zajló politikai viták során. Az objektivitás megkérdőjeleződik, amennyiben egy politikus látja el a szakértői feladatot, ő maga válik a szakértői hatalom részévé. A jelentések révén az Európai Parlament lényegében bíróságként jár el, ugyanis dönt arról, hogy negatív értékelést fogalmaz meg egy országról. A következmények pedig nagyon súlyosak lehetnek. Az említett Sargentini-jelentés például a hetes cikkely szerinti eljárás része – utóbbi uniós tagállamokkal szembeni szankciókhoz vezethet.

Pontosan erre szeretném felhívni a figyelmet: felelősséggel kell támaszkodnunk az országjelentésekre. Azt pedig senki se higgye, hogy csak Magyarországot éri kritika. Bírálat mindegyik országgal szemben megjelenik, a kötetünk erre is rávilágít.

Franciaország például az antiszemitizmus és a bevándorlók integrációja terén kap kritikát. Más kérdés, hogy a mesterséges monitoring során egyes országok esetében súlyosabb következményekkel bíró mondatokat fogalmaznak meg. A kézikönyvünkben mindenesetre kizárólag konkrétumok vannak, lényegében országjelentésekből csináltunk újabb országjelentéseket. A következtetéseket már az olvasóknak kell levonniuk.

– Kikből áll az olvasóközönség? Hasznos lehet a kötet a magyar diplomatáknak, politikusoknak a nagyon intenzív jogállamisági viták során?

– A kézikönyv kétségkívül nagyon hasznos lehet diplomáciai tárgyalások során, de ennél szélesebb szakmai közönségnek készült. Az állam- és közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve jogi, nemzetközi és európai tanulmányok, közgazdasági, állam- és közigazgatás-tudományi, történelem és társadalomtudományi szakos hallgatók is bátran lapozhatják. Mivel a jogállamisági vita ma jelenséggé vált, folyamatosan terítéken van, valóban nem árt tisztában lenni azzal, hogy más országokkal kapcsolatosan milyen kritikát fogalmaztak meg.

Trócsányi László és Lázár János az Európai körkép című kötettel Forrás: Facebook

– A szakértői hatalom tehát képes rá, hogy korlátozza egyes államok nemzetközi mozgásterét. Hogyan kell ezt elképzelnünk? Magyarország esetében mindez azt jelenti, hogy a közelmúlt kritikái, a jogállamisági vita hazánk mozgásterét is csökkentette?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy voltak erre irányuló próbálkozások. A XXI. század amiatt vált a monitoring évszázadává, mert a digitalizáció elterjedésével az információgyűjtés és -feldolgozás lényegesen egyszerűbbé vált. Ráadásul mindez kéz a kézben jár a globalizációs törekvések erősödésével. A világ államai ma nem zárkózhatnak be, reagálni kell arra, amit a szakértői hálózatok mondanak róluk. Magam is jártam korábban Genfben, ahol az ENSZ égisze alatt emberi jogi témájú kérdésekre kellett hosszasan válaszolni Magyarországgal kapcsolatban. A monitoringrendszernek tehát megvan az előnye is, természetesen megfogalmaznak legitim ajánlásokat, véleményeket egyes országokról. Ehhez viszont objektív és azonos mérce kell. Ma már a tagállamok és bírói fórumok részéről is kritikusak, egyre többen mondják ki, hogy igenis biztosítani kell az állam mozgásterét. Látványos példa erre a közelmúltból az Emberi Jogok Európai Bíróságának, valamint az Európai Unió Bíróságának a magyar tranzitzónák ügyében hozott ítéletei. Strasbourgban megállapították, hogy szó sincs jogellenes fogva tartásról, ám hónapokkal később Luxemburgban már őrizetnek minősítették a tranzitzónában való elhelyezést.

Az állampolgárok egy részének nehezen értelmezhető, hogy két bíróság ennyire rövid időn belül miért jut ellentétes véleményre ugyanabban a kérdésben. Számomra ez viszont épp arra világított rá, hogy a bíróságok soraiban is van némi bizonytalanság a monitoring megbízhatóságát illetően.

Már számos kutatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy egyes NGO-k és a jelentéseik mekkora befolyással vannak bírói fórumok munkájára.