94 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik a Pfizer–BioNTech-vakcina után koronavírusra utaló tüneteket produkáltak, és a kutatások szerint ugyanezen csoport körében 92 százalékkal esett annak a valószínűsége, hogy a beoltott embereknél súlyos betegséget idézzen elő a kórokozó
Izraelben újabb kutatás erősítette meg, hogy a vakcina hatásos
Egy tanulmány rendkívül hatékonynak találta a Pfizer és a BioNTech vállalat vakcináját.

– jelentette be közleményében az 1911-ben alapított Klalit, Izrael négy egészségbiztosító pénztárának egyike. Az országban három másik egészségbiztosító pénztár is működik, a Makkabi, a Meuhedet és a Leumit.

MTI/EPA/Abir Szultan
Az izraeli lakosság több mint felét ellátó Klalit 600 ezer, Pfizer-vakcinával beoltott ember esetét hasonlította össze egy olyan 600 ezres – hasonló kórtörténetű – csoporttal, amelynek tagjai nem kapták meg a vakcinát.
– Egyértelműen megállapítható, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinája a gyakorlatban is rendkívül hatékony egy héttel a második dózis után, ahogyan az a klinikai vizsgálatok során is kiderült már korábban
– jelentette ki Ran Balicer, a Klalit egyik vezető kutatója, hozzátéve, hogy kettő vagy több hét elteltével még nagyobb az oltóanyag hatékonysága. A szakértő azonban hangsúlyozta, hogy kutatásaik folyamatosan zajlanak és hétről hétre pontosabb adatokat tudnak közölni, hiszen a beoltottakat a második oltás után legalább tizennégy nap elteltével tesztelik.
Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatói, akik országos adatokat vizsgálnak, azt mondták vasárnap, hogy a kórházi kezelésre szorulók és a súlyos tüneteket produkálók száma jelentős mértékben csökkent az első beoltott korosztály körében, azaz az 55–60 évnél idősebbek esetében. A hatósági jelentések szerint azonban a kórházban ápoltak száma továbbra is magas a fiatalabb korosztályokban, ők viszont az oltási kampány szerint csupán hetekkel később kaphatták meg az első adag oltásokat. A kilencmilliós közel-keleti államban március végéig minden tizenhat éven felüli állampolgárt beoltanának. Izraelben ez idáig az oltásra jogosultak több mint fele, mintegy 3,5 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltás legalább egy adagját. Az országot főként a Pfizer és a BioNTech gyógyszergyár látja el oltóanyaggal, miután a kormány adatmegosztási megállapodást kötött velük.
Izrael egy másik egészségbiztosító pénztára, az 1941 óta működő Makkabi is nemrégiben közölte kutatási eredményeit, melyek azt mutatják: félmillió beoltott lakosból csupán 544 személy fertőződött meg. A mégis megbetegedettek közül összesen tizenöt személy szorul kórházi kezelésre: nyolcan enyhe, hárman mérsékelt tüneteket produkálnak, négyen pedig súlyos állapotban vannak. Jelentések szerint halálesetet nem regisztráltak a beoltottak között. Szakértőik szintén megerősítették, hogy az eddig elért eredmények egyértelműen bizonyítják, az oltóanyag működik: kutatók 93 százalékos hatékonysági arányt állapítottak meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Scholz: Berlin addig támogatja Kijevet, ameddig szükséges
Németország addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz leköszönő német kancellár Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel búcsúképpen lezajlott telefonbeszélgetése során.

Sean „Diddy” Combs sok évre börtönbe kerülhet
Diddy személyesen is megjelent a bíróságon vezető ügyvédeivel.

Nicusor Dan: Nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
A megismételt román elnökválasztás második fordulójába bekerült Nicusor Dan független elnökjelölt szerint véget ért az a korszak, amikor a pártok sajátjukként rendelkeztek támogatóik szavazataival, a sorsdöntő május 18-i voksolást megelőző időszakban pedig már nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választania Románia számára.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz
Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek fogják meghozni az arról szóló döntést, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az Európai Unióhoz vagy sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett

Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében

Kőkemény retró kvíz: 10 emberből kilenc garantáltan elbukik

Jön a hidegfront és a vihar, visszatér a fagy

A hír igaz – Még be sem jelentette Törőcsik Franciska, a Metropol már szívből gratulál

Nem várt bonyodalmak a pápaválasztás körül

Kuncze Gábor hatalmas öngólt lőtt, Magyar Péter foghatja a fejét

Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

A liberális elit elnyomja politikai ellenfeleit

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek

Zelenszkij világháborús fenyegetést küldött a nagyhatalmak vezetőinek

Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban
Címoldalról ajánljuk