Caj Ing-ven tajvani elnök felszólította kedden Pekinget, hogy folytasson érdemi párbeszédet Tajpejjel. A sziget vezetése kész erre, de egyúttal kijelentette, hogy Tajvan nem ijed meg Kína katonai fenyegetéseitől. Caj hangsúlyozta, hogy Kínának az utóbbi időben tapasztalt katonai tevékenysége Tajvan körül nincs összhangban az ázsiai-csendes-óceáni térség békéjével és stabilitásával. Ezért kormánya továbbra is eltökélten erősíti Tajvan védelmi képességeit, és a hozzá hasonló társadalmi berendezkedésű országokkal együttműködve azon van, hogy fenntartsa a térség status quóját.
– Nem engedünk Kína nyomásának, de meggondolatlanul sem cselekszünk
– szögezte le az elnök a tajvani nemzetbiztonsági tanács ülése után, amelyet abból az alkalomból hívtak össze, hogy a szigeten szerdán kezdődnek a holdújévi ünnepek. Caj kifejtette, hogy kormánya az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet elve alapján kész tárgyalni a pekingi kommunista kormánnyal, de Pekingnek fel kell hagynia azzal, hogy megpróbálja „politikailag és katonailag megfélemlíteni a saját kormányzattal rendelkező” szigetet, mert azzal úgyis csak szándéka ellenkezőjét éri el.

Fotó: MTI/AP
Peking 2016-ban szakította meg a párbeszédet Tajpejjel, miután a szigeten a Caj Ing-ven vezette, függetlenségpárti Demokrata Haladó Párt került kormányra, amely elutasítja az 1992-ben elfogadott „egy Kína” elvet. Ezzel együtt Kína intenzívebbé tette katonai manővereit a sziget körül, és harci gépei többször berepültek Tajvan légvédelmi övezetébe. Kína saját tartományának tekinti Tajvant, vissza akarja szerezni az ellenőrzést felette.
Január végén a kínai védelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy „Tajvan függetlensége háborút jelentene”,
hozzátéve: a kínai hadsereg minden szükséges lépést megtesz azért, hogy elfojtson bármilyen „szeparatista összeesküvést”. Az Egyesült Államok e kérdésben betöltött szerepét illetően kifejezte abbéli reményét, hogy a Joe Biden új amerikai elnök vezette kormány együttműködik Pekinggel a konfrontáció elkerülése érdekében.
Az Egyesült Államok és Kína diplomáciai kapcsolatainak szintén egyik sarokköve az „egy Kína” elv. Egyes megfigyelők szerint azonban az eddigi jelek alapján korai lenne kijelenteni, hogy az elnökváltás valódi fordulatot hozott Tajvant illetően. Az amerikai külügyminisztérium felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével és az ellene irányuló katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással.