Az Európai Unióban továbbra sincs érdemleges támogatottsága a szabadalmak feloldásának a koronavírussal szembeni vakcinák esetében

Íme az új pápa: XIV. Leó
Béke legyen veletek – köszöntötte első szavaival a híveket az új pápa.
Az Európai Unióban továbbra sincs érdemleges támogatottsága a szabadalmak feloldásának a koronavírussal szembeni vakcinák esetében
– erre erősített rá az Európai Parlament (EP) szerda reggeli vitája, ahol az Európai Bizottság illetékes alelnöke, Valdis Dombrovskis inkább az oltóanyagok gyártásának felgyorsítását, valamint az exportkorlátozások mielőbbi felszámolását sürgette a globális vakcinahiány megoldásának érdekében. Lapunk is írt róla nemrég, hogy a portói szociális csúcstalálkozón az unió vezetése – Németország és Franciaország támogatásával – már megfogalmazta ezen álláspontját a szabadalmak ügyében: Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerint amíg a világ többi, nagy gyártási kapacitású hatalma nem kezd el tömegesen vakcinát exportálni az alacsony és közepes jövedelmű országokba, rövid távon semmiképp sem orvosolható a helyzet. Erre emlékeztetett Dombrovskis is az EP-ben: mint mondta, az EU ezidáig is segítette a globális harcot a pandémia ellen, a világ negyvenöt országába több mint kétszázmillió dózis oltóanyagot exportált a Covax elosztóprogramon keresztül. A március végén ismertetett adatok szerint
az unió esetében ez majdnem megfelel a saját lakosságnak juttatott oltóanyag-mennyiségnek, amiért Brüsszel bőven kapott kritikát az elmúlt hónapokban.
A világ nagy oltóanyaggyártói ettől az aránytól ugyanis messze elmaradnak: az USA és az Egyesült Királyság például szinte száz százalékban saját felhasználásra juttatták a területükön előállított vakcinát. Kína esetében tapasztalható viszont az EU-hoz hasonló arány: Peking a szintén kora tavasszal ismertetett adatok szerint a kínai gyártású vakcinák negyvennyolc százalékát vitte külföldre, például a fejlődő országokba.
A nemzetközi sajtó emiatt is emlegette áttörésként, hogy a kínai külügyminisztérium a hét elején hajlandóságát fejezte ki aziránt, hogy közkincs váljon a vakcinákból, mégpedig a szellemi tulajdonjogok megosztásán keresztül.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) asztalán India és Dél-Afrika kezdeményezésére van is egy erről szóló javaslat, amit nemrég Joe Biden amerikai elnök is felkarolt, nyomást helyezve az EU-ra. (Nemzetközi szinten a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) 31. cikke rendelkezik arról a jogról, hogy vészhelyzetben a szabadalom a jogosult engedélye nélkül is használható – a szerk.) A WTO jövő hónapban tárgyalhatja a kérdést, ám mégsem kell heteket várni a fejleményekre, ugyanis
A Reuters máris megszerezte a találkozó zárónyilatkozatát, amely azonban nem túl ambiciózus: a világ vezető hatalmai eszerint „pusztán” arra tesznek ígéretet, hogy támogatják a gyártási technológiák és ismeretek önkéntes megosztását, ám nem helyeznek nyomást a gyártókra annak érdekében, hogy lemondjanak a szellemi tulajdonjogukról. A szövegben lehetséges forgatókönyvként említik a szabadalmi szövetségek rendszerét (patent pooling), amit a hozzáférés növelése céljából egy ideje már használnak Afrikában a HIV/AIDS gyógyszerek esetében – mérsékelt sikerrel.
Uniós berkekben egyébként azzal is érvelnek a szabadalmak feloldása ellenében, hogy a folyamat meglehetősen bonyolult és az egészségügyi válság közepette sokat kellene várni annak eredményeire. Ez bizonytalanná teszi a fejlődő országok és támogatóik azon érvét, hogy 2023 előtt nem érik el az immunitást a szabadalmi jogok feloldása nélkül. A helyzetet az EP szerdai vitáján egy képviselő egyszerűen csak úgy szemléltette:
hiába főznek sokan ugyanabból a receptből, még nem lesz mindenkiből mesterszakács.
Fals vita. A TRIPS-megállapodás alóli mentesség a Kereskedelmi Világszervezet hatásköre, ez már megint egy fals vita. Nincs most itt az ideje annak, hogy a jósági versenyben egymásra licitáljunk az Egyesült Államokkal. A racionalitás és a józanság megőrzése a válságidőkben erény – fogalmazott a szerdai EP-vitában Győri Enikő, ismertetve a kormányzati álláspontot. A Fidesz EP-képviselője szerint a globális cél, hogy minél többen minél hamarabb kapjanak oltást – bárhol is éljenek a világban. – A szabadalom felfüggesztésétől nem nő a gyártási kapacitás, nem lesz technológia mindenhol – húzta alá, hozzátéve: az USA eddig nem exportált vakcinát, miközben az EU minden második legyártott oltóanyagot a blokkon kívülre viszi, pedig azokból az unión belül is hiány van. – Arról kellene faggatnunk az Európai Bizottságot, hogy miért nincs jelenleg elegendő vakcina a polgáraink megvédésére, miért szenved milliós károkat az európai gazdaság nap mint nap – zárta Győri Enikő.
Béke legyen veletek – köszöntötte első szavaival a híveket az új pápa.
Két atomhatalom összecsapása az egész világra hatással lehet.
Nagy tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren az új pápa megválasztására várva.
Több fontos megállapodást írtak alá.
Elindult Szijjártó Péter YouTube-csatornája
Békésen szállította a kisbabáját, amikor ütni kezdte az autóját az agresszív büntetőfékező
Kardffy Aisha a kapcsolatáról: „Furcsa ez a helyzet”
Szijjártó Péter vett egy nagy levegőt, és olyan érvvel csapott oda Ukrajnának, amit lehetetlen kivédeni
Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról
Putyin nagy bejelentést tett: éjféltől minden megváltozott az orosz–ukrán háborúban
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Leesett a színpadról a dartsjátékos, mindenki hatalmas nevetésben tört ki – videó
Pápaválasztás 2025: ez várható csütörtökön
Arteta majdnem megölte Luis Enriquét, akinek kapóra jött a Barca kiesése
Itt a bejelentés: őket jelölte a Fidesz alkotmánybírónak
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Béke legyen veletek – köszöntötte első szavaival a híveket az új pápa.
Két atomhatalom összecsapása az egész világra hatással lehet.
Nagy tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren az új pápa megválasztására várva.
Több fontos megállapodást írtak alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.