Orosz kormánytisztviselők intenzív tárgyalásokat folytatnak nagy üzleti vállalkozásokkal, hogy beruházókat találjanak egy nagy méretű, börtönmunkán alapuló büntetés-végrehajtási komplexumrendszer létrehozására. A köznyelvben egyszerűen csak munkatábornak nevezett létesítmények célja Moszkva szándéka szerint az, hogy
a fogvatartottak munkaerejét használják fel a Covid–19-járvány miatt hazatávozott külföldi vendégmunkások pótlására.
– Cégekkel tárgyalunk, megállapodásokat kötünk, és aktívan dolgozunk az ügyön – jelentette ki hétfőn újságíróknak Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter, hozzátéve: a közeljövőben növelni akarják a javító-nevelő központok számát, ahol a nagy beruházási programok révén akár több ezer elítélt végezhet ilyen jellegű munkát. – Egyébként úgy vélem, helyes az az elgondolás, hogy a vendégmunkásokat fogvatartottakkal helyettesítsük – fűzte hozzá. A politikus elmondta azt is, hogy a korrekciós intézményeket nagy építkezések és kiterjedt ipartelepek mellett szándékoznak felállítani.
A témáról szóló, nem ritkán heves vita legújabb fordulóját Alekszandr Kalasnyikov, a nemzeti büntetés-végrehajtási szolgálat (FSZIN) igazgatója kezdeményezte a múlt héten. Elmondta, hogy a közép-ázsiai vendégmunkások eltűntek, viszont
országszerte 188 ezer elítélt szerezheti meg a jogot munkavégzésre a büntetési ideje alatt.
Kalasnyikov ismertette, hogy jelenleg ennél sokkal kisebb a börtönmunkával is végezhető tevékenységek köre, a legtöbb munkatelep csak mintegy száz munkahelyet képes biztosítani. Ennek ellenére az ország nyolcezer állást hozott létre a börtönlakóknak, amelyek révén lehetőségük nyílik a pénzkeresetre és szakmák tanulására, ezzel bizonyítva, hogy képesek visszailleszkedni a társadalomba.
– Készek vagyunk mindezt megszervezni. E létesítmények nem Gulagok lesznek, hanem teljesen új, tisztességes körülményeket biztosító intézetek tisztességes fizetéssel
– szögezte le az FSZIN igazgatója.
Az orosz kormány még márciusban arra figyelmeztetett, hogy egy sor kulcsfontosságú szektorban – például az építőiparban – erős munkaerőhiány lépett fel a vendégmunkások hiány amiatt, mivel sokan hazakényszerültek a koronavírus-járvány miatt. Egyidejűleg a vendégmunkások szövetségének a vezetője bírálta azokat az elképzeléseket, amelyek szerint elítéltekkel be lehetne tölteni a hiányt. Vadim Kozsenov az újságíróknak szegezte a kérdést azzal kapcsolatban, hogy ki fogja a fogvatartottakat oktatni, tekintve, hogy a vendégmunkások megfelelően képzettek.
– A nemzeti büntetés-végrehajtási szolgálatnak kellene kézbe venni az ügyet és valahogy megszervezni a börtönmunkásokat, illetve felmérni, ki közülük kőműves, burkoló vagy ács
– mutatott rá a vendégmunkások szövetségének a vezetője.