Ferenc pápa kedden kiadta az egyházi törvénykönyv elmúlt négy évtizedben látott legszigorúbb módosítását, amelynek alapján bűncselekménynek nyilvánítják a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket. A mintegy 1750 törvénycikkből álló egyházi törvénykönyvet II. János Pál pápa fogadta el 1983-ban.
Az átfogó felülvizsgálat a könyv hatodik részét érintette, amely a katolikus egyház büntető törvénykönyvének minősül. A Ferenc pápa és elődje, XVI. Benedek által szorgalmazott változtatásokon 2009 óta dolgoznak kánonjogászok és büntetőjogi szakértők bevonásával.
A Vatikán törvénye ezentúl kimondja, hogy a gyermekek és a felnőttek egyaránt áldozatául eshetnek a papoknak, akik visszaélnek a hatalmukkal.
Előzőleg az egyház úgy tartotta, hogy a nagykorúak visszakozhatnak az erőszakos cselekedetek során, és nem vette figyelembe, hogy ők is áldozatokká válhatnak – főleg, ha hatalmi egyenlőtlenségek lépnek fel.
A december 8-án hatályba lépő törvény értelmében a papokat eltilthatják a szolgálattól, ha visszaélnek a befolyásukkal annak érdekében, hogy nemi erőszakot kövessenek el.
A klérus tagjai továbbá kiskorúakat szerepeltető pornográf tartalmak készítéséért, birtoklásáért és terjesztéséért is büntethetők lesznek.

Fotó: MTI/AP/AFP/Filippo Monteforte
Azokat a magas rangú egyházi tisztségviselőket is büntethetik ezután, akik nem veszik figyelembe vagy megpróbálják eltussolni az erőszakos cselekedeteket a papok védelmében
– vagyis gondatlansággal vádolhatják meg őket, ha elmulasztják a segítségnyújtást.
A katolikus egyházfő szerint a módosítások egyik célja, hogy csökkentsék azoknak a nem egyértelmű eseteknek a számát, amikor a hatóságok jóindulatára van bízva a büntetés kiszabása. Egy kísérő dokumentumban a pápa felszólította a püspököket, hogy lépjenek fel azokkal az egyházi személyekkel szemben, akik visszaélnek a kiskorúak vagy a kiszolgáltatott felnőttek helyzetével.
– Eddig túlzott engedékenység jellemezte a törvény értelmezését, és néhány püspök a könyörületességet az igazságosság elé helyezte
– jegyezte meg Filippo Iannone érsek, a projektet felügyelő vatikáni részleg vezetője.
A törvény előírja azt is, hogy a Vatikán többi, világi munkavállalóját is büntetés éri ezentúl szexuális bűncselekmény elkövetésekor, például megfoszthatják őket az állásuktól vagy pénzbüntetést szabhatnak ki rájuk ilyen esetekben. Az átdolgozott törvénykönyv egyúttal szigorúan tiltja a nők pappá szentelését, és figyelmeztet rá, hogy a papi rendbe belépni kívánó nőt és az őt felszentelő egyházi személyt egyaránt automatikusan kizárják az egyházi közösségből.