Visszavágott Belarusz az Európai Uniónak, amiért a múlt heti csúcstalálkozón a tagállamok vezetői újabb gazdasági szankciókat hagytak jóvá az emberi jogok súlyos megsértése és az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának minszki kényszerített leszállása miatt. Minszk egyrészt közölte, hogy megtiltja a beutazást azoknak az uniós tisztségviselőknek, akiknek köze volt a szankciók elrendeléséhez, bár az nem egyértelmű, hogy ez kikre vonatkozik, hiszen a büntetőintézkedésekről a kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács határozott. Másrészt példátlan módon felfüggesztették tagságukat a keleti partnerség programban, valamint az együttműködést az illegális bevándorlás és a szervezett bűnözés terén. Ezeken kívül állítólag további gazdasági természetű válaszlépéseket is terveznek.
Putyin nagy bejelentésre készül
Az orosz elnök válaszai nagy hatással lesznek a hazai és nemzetközi közvéleményre.