Joe Biden amerikai elnök, tavalyi kampányígéretéhez híven, átmenetileg felfüggesztette a kőolaj- és földgázfeltárási tevékenységeket az alaszkai Északi-sarkvidéki Nemzeti Vadrezervátumban (ANWR) mindaddig, amíg részletes környezetvédelmi hatástanulmány és jogi háttérelemzés nem készül.
Az ANWR az Egyesült Államok legnagyobb, 78 ezer négyzetkilométeren elterülő vadvédelmi területe.
Becslések szerint az alatta kitermelhető kőolaj mennyisége 1,22-1,88 milliárd köbméter.
Évekig tartó viták után Donald Trump előző republikánus elnök kormánya 2020 augusztusában hirdette meg a későbbi tényleges fúrások alapjául szolgáló lízingprogramot, amelynek részeként huszonkét földsávot hirdettek meg – ez az ANWR területének öt százalékát jelentette. Az engedélyek értékesítése idén január 6-án kezdődött, napokkal Trump hivatali idejének lejárta előtt. Az akció nem volt túl sikeres, a földsávoknak mindössze a fele kelt el, azokat is helyi – túlnyomórészt állami – vállalatok vették meg, az aukcióra egyetlen nagy olaj- és gáztársaság sem jelentkezett.
A bevétel ennek megfelelően szintén szerény volt: mindössze 14,4 millió dollár folyt be a szövetségi kasszába a tervezett 1,8 milliárd helyett.
Január 20-án az újonnan beiktatott demokrata Joe Biden átmenetileg leállíttatta a területen a próbafúrásokat, június 1-jén pedig felfüggesztette az összes fúrási engedélyt.

Fotó: AFP/Brendan Smialowski
A helyi őslakos közösségek üdvözölték a döntést. A területen, amely az Egyesült Államok utolsó nagy, érintetlen vadonjának számít, számos őshonos állatfaj él, köztük jegesmedve, grizzlymedve, farkas, jávorszavas. A kitermelés ellenzői szerint a munkálatok felforgatnák az őslakosok mindennapjait, akik a helyi állat- és növényvilágból élnek. A fúrások továbbá tönkretennék az egész régió természeti viszonyait, mivel nagy területeken eltűnne a vegetáció, felolvadna a fagyott talaj (permafroszt), s mindez környezeti katasztrófához, a klímaváltozás felgyorsulásához vezetne.
A közfelháborodás és a tiltakozások hatására az amerikai nagybankok – a Goldman Sachs, a JPMorgan Chase és a Wells Fargo – sorra bejelentették, hogy nem hajlandók finanszírozni a kitermelési programokat a területen.
– Biden elnök meggyőződése, hogy Amerika nemzeti kincsei sarokkövei a nemzeti kultúrának és gazdaságnak. Az elnök hálás azért, hogy a belügyminisztérium gyorsan reagált, és felfüggesztette az előző adminisztráció utolsó napjaiban kiadott engedélyeket, amelyek örökre megváltoztatták volna e különleges hely fizikai tájképét – jelentette ki Gina McCarthy, a Fehér Ház klímaügyi tanácsadója. Éles kritikát fogalmaztak meg viszont közös közleményükben republikánus szenátorok és képviselők.
– Ez az akció nem szolgál más célt, mint Alaszka gazdaságának aláásását és energiabiztonságának kockáztatását
– dohogott Lisa Murkowski alaszkai szenátor.