
Fotó: MTI/AP/Pool/Phil Noble
Korábban volt több botrány a kinevezéseknél: Barack Obama korábbi demokrata elnök érájában történt, hogy a budapesti, az oslói és a Buenos Aires-i nagykövetjelöltről meghallgatása során kiderült, hogy nem rendelkezik beható ismeretekkel a leendő fogadó országról. Az AFSA akkor négy témacsoportba szedett állásfoglalása szerint a leendő amerikai nagyköveteknek vezetői képességekkel, egyéniséggel, bizonyított kapcsolatteremtési képességekkel kell rendelkezniük, érteniük kell a magas szintű politikát és műveleteket, a kulcsfontosságú amerikai érdekeket és értékeket az érintett országgal vagy szervezettel kapcsolatban, érteniük kell a menedzsmenthez, valamint érteniük kell a fogadó országhoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz.
Magyarország még várhat
Budapesten David Cornstein távozása, azaz több mint fél éve nem szolgál amerikai nagykövet. Úgy tudjuk, azóta sem történt előrelépés az ügyben. Ahogy azt korában lapunk megírta, az Obama-féle Orbán-ellenes diplomáciai garnitúrába illeszkedő Karen Erika Donfried irányíthatja majd a leendő budapesti amerikai nagykövetet, hiszen Joe Biden őt jelölte az Európáért, így Magyarországért is felelős helyettes államtitkári posztra. Lapunknak korábban John Fonte konzervatív amerikai politológus, a washingtoni Hudson Intézet programigazgatója úgy fogalmazott: Karen Erika Donfried jelölése arra utal, hogy Európát illetően visszatér az Obama-féle politika, amely inkább a Brüsszelből irányított EU-integrációt támogatja, és eltávolodik a Trump által hangsúlyosan kezelt szuverenitástól és nemzetállami demokráciától.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!