– A IV. Budapesti Demográfiai Csúcson azt mondta, a magyarok jól megérzik a veszélyt. Mit ért ezalatt?
– Ez azt jelenti, hogy a magyaroknak kettős politikai tapasztalatuk van. Az egyik az iszlám-ottomán megszállásból fakad, a másik pedig a szovjet uralomból, ami egy totalitárius rendszerben való alávetettséget jelentett. Ennek a kettős tapasztalatnak a birtokában a magyarok különös élességgel szűrik ki a ránk leselkedő veszélyforrásokat, az iszlám inváziót, illetve a progresszív ideológiát, ami totalitárius rendszer, noha a gulág nélkül az. Orbán Viktor vezetésével a magyarok mindkettőnek ellenállnak, és azt gondolom, ez nem véletlen. A népeket a történelmük alakítja, és az, hogy miként reagálnak, az is a történelmüktől függ. René Girard, a francia értelmiségi írja egyik utolsó könyvében, az Achever Clausewitzben (Beteljesíteni Clausewitzet), hogy ma olyan korszellembe kell hogy belépjünk, ahol közelebb állunk Martell Károlyhoz és a keresztesekhez, mint a francia forradalomhoz és a második császárság iparosításának következményeihez. Ma ugyanúgy az iszlám és a kereszténység, a Kelet és a Nyugat civilizációs harcának korát éljük. Ez a harc sohasem szűnt meg. Az egyik alapeleme pedig a demográfia.
– Mennyiben?
– Annyiban, hogy a Nyugat – a berlini fal leomlása óta önöket is ideértve – egy másik jelenség alávetettségében él, a dekonstrukcióéban. Az 1960-as évek óta az értelmiségünk, az elitünk, az egyetemeink amerikai mintára átvették azt, amiről Allan Bloom már régen oly kitűnően írt: a leépítés, az elutasítás szemléletét. Belénk oltották, hogy bűnösök vagyunk. Bűnösek vagyunk a rabszolgaságért, a második világháborúért, a zsidók kiirtásáért, a gyarmatosításért, a nők, a gyermekek, a feketék, a muszlimok elnyomásáért. Mindenért. És azért, hogy e bűnök alól feloldozást nyerjünk, mindenre képesek vagyunk, a saját civilizációnk elpusztítására is. De a kelet-európai országok mentesülnek ezalól, mert ők viszont áldozatok voltak, a kommunizmus és a Szovjetunió áldozatai, és ez – micsoda történelmi paradoxon! – most felvértezi őket, felmentve őket a bűnök alóli feloldozás kényszere alól. A történelemben néha vannak ilyen szórakoztató, egyszerre tragikus és fura csavarok. De minek a dekonstrukciójáról is beszélünk? Először a nemzetet, aztán a családot, majd az apai szerepet, magát az embert, a biológiai nemeket építik le. Hét éve írtam erről a Suicide français (Francia öngyilkosság) című könyvemben: a dekonstrukciót a kigúnyolás követi, majd az elpusztítás. A nemzet, a család és az egyén elpusztításában szövetséges az iszlám is, ami a meggyengülésünket kihasználva a saját normáit erőlteti ránk. Mit is fejez ki például a muszlim nők fejkendője? Azt, hogy iszlamizálják az utcáinkat, az övék a nyilvános tér.