– A IV. Budapesti Demográfiai Csúcson azt mondta, a magyarok jól megérzik a veszélyt. Mit ért ezalatt?
– Ez azt jelenti, hogy a magyaroknak kettős politikai tapasztalatuk van. Az egyik az iszlám-ottomán megszállásból fakad, a másik pedig a szovjet uralomból, ami egy totalitárius rendszerben való alávetettséget jelentett. Ennek a kettős tapasztalatnak a birtokában a magyarok különös élességgel szűrik ki a ránk leselkedő veszélyforrásokat, az iszlám inváziót, illetve a progresszív ideológiát, ami totalitárius rendszer, noha a gulág nélkül az. Orbán Viktor vezetésével a magyarok mindkettőnek ellenállnak, és azt gondolom, ez nem véletlen. A népeket a történelmük alakítja, és az, hogy miként reagálnak, az is a történelmüktől függ. René Girard, a francia értelmiségi írja egyik utolsó könyvében, az Achever Clausewitzben (Beteljesíteni Clausewitzet), hogy ma olyan korszellembe kell hogy belépjünk, ahol közelebb állunk Martell Károlyhoz és a keresztesekhez, mint a francia forradalomhoz és a második császárság iparosításának következményeihez. Ma ugyanúgy az iszlám és a kereszténység, a Kelet és a Nyugat civilizációs harcának korát éljük. Ez a harc sohasem szűnt meg. Az egyik alapeleme pedig a demográfia.
– Mennyiben?
– Annyiban, hogy a Nyugat – a berlini fal leomlása óta önöket is ideértve – egy másik jelenség alávetettségében él, a dekonstrukcióéban. Az 1960-as évek óta az értelmiségünk, az elitünk, az egyetemeink amerikai mintára átvették azt, amiről Allan Bloom már régen oly kitűnően írt: a leépítés, az elutasítás szemléletét. Belénk oltották, hogy bűnösök vagyunk. Bűnösek vagyunk a rabszolgaságért, a második világháborúért, a zsidók kiirtásáért, a gyarmatosításért, a nők, a gyermekek, a feketék, a muszlimok elnyomásáért. Mindenért. És azért, hogy e bűnök alól feloldozást nyerjünk, mindenre képesek vagyunk, a saját civilizációnk elpusztítására is. De a kelet-európai országok mentesülnek ezalól, mert ők viszont áldozatok voltak, a kommunizmus és a Szovjetunió áldozatai, és ez – micsoda történelmi paradoxon! – most felvértezi őket, felmentve őket a bűnök alóli feloldozás kényszere alól. A történelemben néha vannak ilyen szórakoztató, egyszerre tragikus és fura csavarok. De minek a dekonstrukciójáról is beszélünk? Először a nemzetet, aztán a családot, majd az apai szerepet, magát az embert, a biológiai nemeket építik le. Hét éve írtam erről a Suicide français (Francia öngyilkosság) című könyvemben: a dekonstrukciót a kigúnyolás követi, majd az elpusztítás. A nemzet, a család és az egyén elpusztításában szövetséges az iszlám is, ami a meggyengülésünket kihasználva a saját normáit erőlteti ránk. Mit is fejez ki például a muszlim nők fejkendője? Azt, hogy iszlamizálják az utcáinkat, az övék a nyilvános tér.
– Budapesten fogadta Orbán Viktor kormányfő is. Miről beszéltek?
– Ugyanezekről a dolgokról. És azt hiszem, tökéletesen érti ezeket, Nyugat és Kelet, Észak és Dél civilizációs harcát. Megvédi a népét, megépítette a határkerítést, és védelmet nyújt a dekonstrukcióval, Soros Györggyel és az LMBTQ-lobbival szemben is. Mindkét fronton harcol, amely számít ma. Számomra is tanulságos volt a tapasztalat, amelyet megosztott velem.
– Láthatóan fontos a magyar vezetésnek a kapcsolat a francia jobboldallal. A csúcs vendége volt Marion Maréchal volt képviselő, Jean-Marie Le Pen unokája is.
– Csakhogy a francia jobboldal ma nem jobboldali – legalábbis ami A Köztársaságiak, az LR vezetőit illeti. A francia jobboldal alávetette magát a baloldalnak, a legjobb esetben is csak centrumnak nevezhető. Akár Emmanuel Macron mögé is beállhatnának, ugyanazokat vallják, mint az elnök.
– Most hazatér Franciaországba. Bejelenti végre, hogy indul az elnökválasztáson?
– Majd meglátjuk.
– Azért az új könyvéből és a médiaszerepléseiből ítélve láthatóan készül valamire.
– A készülődés lehetőséget ad számomra, hogy megismertessem az elképzeléseimet a franciákkal. Noha nem vagyok hivatalos jelölt, én vagyok az egyetlen, akinek javul az ázsiója. Mindenki más stagnál vagy lejtmenetben van. Marine Le Pen népszerűsége hat hónap alatt tíz százalékpontot zuhant, 28 százalékról 18-ra esett vissza. Macron kihívói közül Xavier Bertrand 14-15 százalékon áll, Valérie Pécresse egy helyben toporog. Nincs dinamikájuk. Csak nekem van. Persze az idő engem is szorít, hamarosan közlöm majd a döntésemet.
– Önnek 11 százalékra taksálták a népszerűségét. Hogy érzi, akár nyerhet is?
– A politika nem a számtanról szól, hanem a dinamikáról. Három százalékon kezdtem, aztán ötöt, hetet, nyolcat, tízet, majd tizenegyet értem el. Mégpedig elég gyorsan. Meglátjuk.
– A minap Jean-Luc Mélenchonnal, a radikális baloldali jelölttel vitázott. Mit mondana Macronnak, ha ő ülne önnel szemben, mondjuk a jövő tavaszi második, döntő forduló előtt? Hol szúrta el az elnök ön szerint?
– Szerintem ő nem érti az ország létét fenyegető kihívást. Noha fiatal ember, fejben öreg. Mintha a 70-es években élne, Valéry Giscard d’Estaing és Michel Rocard kortársaként. Azt hiszi, hogy a gazdaság ma a legnagyobb törésvonal. Pedig a civilizáció, az identitás, a nemzet sorsa az. Nem érti, mit mondott René Girard. Azzal foglalkozik, hogy erre vagy arra költsük-e a GDP két százalékát. Nem mondom, hogy ez nem fontos, de a mérleg másik serpenyőjében Franciaország hanyatlása és eltűnése van. Ez azért nem ugyanaz – ez már élet-halál kérdése.
– Láttam az előbb, nagyon szívélyes a kapcsolata Marion Maréchallal. A nagynénjéről, Marine Le Penről is elmondható ugyanez, aki a riválisa a jobboldalon?
– Nagyon kedvelem Mariont. A nagynénjével nem ilyen bensőséges a kapcsolat.
– Mi a fő különbség a kettejük politikája között?
– Le Pen a politikai centrumhoz való igazodást választotta, ami szerintem taktikai és stratégiai hiba. A franciák 70 százaléka viszont egyetért azzal, amit én mondok az iszlámról.
– Sokan ma is emlegetik a 2017-es tévévitát, amelyen Le Pen leszerepelt Marconnal szemben. Ön viszont publicistaként a vitákból él. Jobb debattőrnek tartja magát?
– Ez vele a másik probléma. A vitában a saját szavazóit alázta meg. Én szeretek vitázni, de nem a vita kedvéért: az elképzeléseimet védelmezem.
– És legyőzné Macront?
– Minden lehetséges.
– Mi a francia elnökválasztás tétje az értékválságban szenvedő, megosztott Európai Unió szempontjából?
– Beszéltünk erről Orbán Viktorral, és teljesen egyetértettünk. Rá kell szorítanunk az Európai Bizottságot, hogy térjen vissza eredeti hatásköréhez, a közös piac igazgatásához. Egyben pedig hagyjon fel azzal, hogy egy progressziót valló kisebbség elképzeléseit erőlteti rá a tagállamokra, és bele akar szólni mindenbe, mégpedig a nagyok, Németország és Franciaország cinkossága mellett. Fel kell hagyni azzal a szemlélettel, amelyet az elitünk és Macron is vall, hogy az Európai Egyesült Államokban van a jövőnk. Nem Texas vagy Wyoming vagyunk. Ez az egész az Európa-mániások délibábja, akik anélkül rombolják le a szuverén nemzeteket, hogy legalább európai szuverenitást teremtenének a helyébe. Ez mítosz, utópia. A németek és a lengyelek például nem akarnak önálló európai védelempolitikát, végső soron mindig az Egyesült Államok mögé sorolnak be. Macron sem fogja tudni elérni, amibe Charles de Gaulle-nak is beletört a bicskája. Vagyis a közös piacot meg kell hagyni az Európai Bizottságnak, minden mást – így a bevándorláspolitikai, határőrizeti hatásköröket is – pedig a szuverén nemzetállamoknak, a népeknek.
– De ez nem lehetséges a nagy tagállamok fellépése nélkül…
– Pontosan. Az Európai Bizottságot nekik kell erre rászorítaniuk. Ahogy Jacques Chirac mondta: Brüsszel önmagában még hadat üzenni sem tud. Sztálin is megkérdezte egyszer, hány hadosztálya van a pápának.
Borítókép: Éric Zemmour francia publicista. Forrás: ATTILA KISBENEDEK
