Forrás: VALEURSACTUELLES
Jóváhagyták az idősek megerősítő oltását Spanyolországban, az oltások érvényességi idejét egy évben határozták meg
A kórházak, idősotthonok vezetői az elmúlt hetekben többször nyomatékosan kérték a kormánytól, hogy engedélyezze a harmadik dózis beadását, miután a legidősebb korosztály tagjai közül ismét egyre többen fertőződtek meg a koronavírussal. A tüneteik egyébként lényegesen enyhébbek, mint az oltás előtti időszakban. A közegészségügyi bizottság végül a héten jóváhagyta a harmadik vakcina beadását a hetedik rizikócsoportba tartozóknak, köztük az idősotthonok lakóinak, a magas kockázatú betegségben szenvedőknek és a szervátültetésen átesetteknek is. A védőoltási bizottság ajánlása azonban továbbra is az, hogy minden 12 év feletti állampolgár három Covid–19 elleni védőoltást kapjon, de ettől az egészségügyi tárca vezetője, Carolina Darias elzárkózik. A spanyol kormány eközben nemrég úgy döntött, hogy az oltások érvényességi idejét egy évben határozza meg. Aki tehát a jövőben egy éven túli oltási igazolást mutat fel utazása idején, azt nem fogják elfogadni.
Forrás: ONDACERO.ES
Macron elnöksége alatt több mint kétmillió migráns kapott tartózkodási engedélyt vagy hivatalos menedéket Franciaországban
A francia Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (CSA) által a saját állandó műsorából (CNews, Face á l’Info) kigolyózott jobboldali és bevándorlásellenes publicista, Éric Zemmour új könyve (’Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót’) megjelenésének napján meghívott vendégként beszélt egy másik televízió, a BFM TV képernyőjén az ellene irányuló cenzúráról, illetve új könyvének központi témájáról, a Franciaországba irányuló migrációról.
Zemmour elmondta, hogy Emmanuel Macron ötéves hivatali ideje alatt Franciaország hozzávetőleg kétmillió migránst és külföldi státusú embert fogadott be. Zemmour a számításait a 2019. évi hivatalos bevándorlási statisztikára alapozza. Ebben az évben 275 ezer hivatalosan benyújtott tartózkodási engedélyt adott ki a francia állam gazdasági, családi, humanitárius vagy tanulmányi okokra hivatkozva. 130 ezren kértek menedéket, amelyből 36 ezret fogadott el a bevándorlási hivatal. A 2019-ben kiutasított 90 ezer migránsból legfeljebb 10-15 százalékot sikerült a határon túlra tessékelni. Ezekhez a számokhoz kell hozzáadni még a 40-50 ezer felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú migránst. Összesen tehát 350-400 ezerre becsülhető az évente legálisan Franciaországba jutó személyek száma. A publicista ezt a számot szorozta meg öttel, azaz Macron hivatali idejével, így mondható el Zemmour számításai szerint, hogy Franciaország évente kétmillió, legálisan érkező migránst fogadott be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!