– Szakmai elismerésnek is tekinthető, hogy a múlt héten ismét önt választották meg a fejlesztési szakbizottság néppárti koordinátorának, illetve szakmai felelősének. 2019 nyara óta tölti be ezt a tisztséget, milyen változások történtek azóta a fejlesztéspolitikában?
– A számtalan akadály ellenére is fontos eredményeket értünk el az elmúlt két és fél évben a fejlesztéspolitikai szakbizottságban. Sikerült hangot adnunk annak a magyar kormány által régóta képviselt elvnek, hogy a valódi segítségnyújtást a migráció kiváltó okainak helyben történő kezelése jelent, nem pedig a baj importálása.
Megfigyelhető egyfajta változás a szemléletmódban is, az új célkitűzések ugyanis már a partnerségben látják az Afrika-politika kulcsát.
Ez lehetőséget ad arra, hogy az adott országok igényeit és lehetőségeit jobban figyelembe vegyük a fejlesztéspolitikai döntéseknél. Ráadásul az új, 2026-ig tartó uniós költségvetésben csaknem 90 milliárd euró jut a fejlesztéspolitikára és a humanitárius segítségnyújtásra. A minden korábbinál nagyobb költségvetési keret azonban nagy felelősség is. Az eddigieknél jóval hatékonyabban, átláthatóbban és rugalmasabban kell felhasználnunk azt, amit csak akkor tudunk megtenni, ha valódi partnerség alakul ki az EU és az afrikai országok között. Ez hitelességi kérdés.
– Mekkora az összhang, illetve a nézetkülönbség a visegrádi országok és az európai uniós Afrika-politika között?
– A visegrádi országok vállát nem nyomja a gyarmatosítói múlt terhe, amellyel a nyugati-európai tagállamoknak szembe kell nézniük. E súlyok nélkül mi sokkal hitelesebben érvelhetünk amellett, hogy a problémákat helyben, a migráció kiváltó okainak kezelésével lehet megoldani. Ebben afrikai partnereink is egyetértenek. Ráadásul nekünk itt, Európa szívében közvetlen tapasztalatunk van a diktatúrából demokráciába való átmenetről, ami Afrikában továbbra is megoldandó feladat.
A megosztható tudásunk ebben a kérdésben tovább növeli a hitelességünket az afrikaiak szemében. Ez óriási előny.
További lényeges különbség, hogy a V4-ek Afrika-politikájában a gazdasági együttműködés mellett kiemelt szerep jut az üldözött, szükséget szenvedő keresztények támogatásának. Ez kulturális kérdés, amelyet Magyarország már fél évtizede felvállal. A gyakorlat azt igazolja, hogy amikor a szükséget szenvedő keresztényeket támogatjuk, akkor ezek nemcsak a keresztények, hanem a közösség minden tagjának, felekezetre való tekintet nélkül, segítséget jelent.