Moszkva nem csinál titkot abból, hogy kikre tekint ellenfélként; március elején bővítették ki a „barátságtalan országok listáját”. Ezen 48 olyan ország szerepel, amelyek szankciókat vezettek be ellenük az ukrajnai háború miatt. Rajta van többek között a teljes Európai Unió, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália vagy éppen Japán és Dél-Korea.
Érdekesebb viszont, hogy mely országok nem csatlakoztak a szankciókhoz.
Gazdasági szempontból a legjelentősebb, hogy Kína – bár néhány kínai vállalat kivételt jelent – és India sem volt hajlandó rá.
Nem véletlen, hogy a háború február 24-i kirobbanása óta Joe Biden amerikai elnök előbb Hszi Csin-ping kínai államfőt, majd kedden Narendra Modi indiai miniszterelnököt próbálta meggyőzni arról, hogy legalább tartsanak nagyobb távolságot Oroszországtól. Pakisztán sem állt be a sorba, olyannyira, hogy Imran Hán, a napokban leváltott pakisztáni miniszterelnök a háború kitörésének másnapján látogatott Moszkvába.
Európában az oroszokkal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Szerbia ugyancsak ellenállt a nyugati nyomásnak, hogy büntetőintézkedéseket vezessen be. A NATO-tag Törökország sem részese a közös fellépésnek, amelyet Recep Tayyip Erdogan török államfő elsősorban a gazdasági függőséggel indokolt.
Némileg meglepő módon az Egyesült Államok olyan hagyományos közel-keleti szövetségesei sem léptek fel határozottan az oroszok ellen, mint Izrael vagy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek.
Izraelt – ahol a lakosság mintegy tíz százaléka orosz gyökerű zsidó – számos bírálat érte, amiért kiskaput kínál az orosz oligarcháknak és óvatosan fogalmaz az ukrajnai háború elítélésével. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) pedig azért került a célkeresztbe, mert nem hajlandók növelni a kőolaj-kitermelést az orosz források pótlására.
Beszédes, hogy egyetlen afrikai állam sem csatlakozott a szankciókhoz. Ezt egyrészt a gazdasági, még inkább a katonai függőséggel magyarázzák, az afrikai államok ugyanis az orosz fegyverek legnagyobb felvásárlói. Másrészt többek szerint a gyarmati múlt is közrejátszik abban, hogy nem szeretnének a nyugati szankciókhoz csatlakozni. Meglehetősen megosztott a kérdésben Latin-Amerika: Nicaragua, Kuba és Venezuela szolidaritásukról biztosították Vlagyimir Putyint, mások szavakkal ugyan elítélték az ukrajnai agressziót, de a büntetőintézkedésekhez nem csatlakoztak. Nem szabad megfeledkezni az egykori szovjet, hagyományosan oroszbarát államokról sem, amelyek érdekes módon mintha inkább óvatosan meghúznák magukat.
Potenciális partnerei tehát maradtak Oroszországnak, más kérdés, hogy exportjának több mint 41 százaléka az Európai Unióba irányult, ami nem helyettesíthető egyik napról a másikra.
Érdemes megvizsgálni, hogyan szavaztak az ENSZ-ben az Oroszországot elítélő márciusi határozatban. Ekkor mindössze öt ország voksolt nemmel: Észak-Korea, Eritrea, Szíria, Belarusz és természetesen Oroszország, 35-en pedig tartózkodtak, köztük olyan hatalmak, mint Kína, India, Pakisztán, Irán, Irak, illetve több afrikai ország, valamint volt szovjet tagállamok.
Bár sokan nem hajlandók felégetni a hidakat Oroszországgal, az ritkaságszámba megy, hogy támogassák az Ukrajna elleni agressziót. Ilyen volt például Belarusz, amelyre sokan – nem hivatalosan – hadviselő félként tekintenek, mivel a területéről indították a támadást, és állítólag katonáik is feltűntek a harctéren. Bassár al-Aszad szíriai elnök, akit az orosz beavatkozás mentett meg a bukástól, szintén támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyint. De „igazságosnak” ítélte az offenzívát a mianmari katonai junta is, amely az oroszoktól számít segítségre Kína árnyékában.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/Haris Tjagi)
