
Zoran Milanović (Forrás: Facebook)
Zoran Milanović mostani kijelentése azonban arra mutat rá, hogy a horvátok nem elégedettek a mostani viszonyokkal, és úgy érzik, meg vannak károsítva.
Mint fogalmazott: – A Nyugat vagy rákényszerít Szarajevóra egy civilizált tervet, mely lehetetlenné teszi a horvát szavazatok ellopását és a horvát képviselői helyekkel való visszaélést, vagy Christian Schmidt utasítsa őket erre.
Christian Schmidt az új bosznia-hercegovinai főképviselő. A német diplomatának Boszniában olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint elődjeinek: ezek pedig a nemzetközi szereplők konszenzusának hiánya, az erősödő nacionalizmusok, az alkotmányos reformok kivitelezhetetlensége és az instabil belpolitikai helyzet.

Milanović a fent említett mondataival arra utalt, hogy a horvátoknak járó mandátumokkal egyesek visszaélnek, és nem a horvát nemzeti érdeket képviselők foglalják le a horvát kvótákat. Hozzátette: ha követelésük az év végéig nem valósul meg, mindent meg fog tenni a horvát száborban, hogy megakadályozza Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. Nem lesz azonban könnyű végigvernie az elképzelést a parlamentben, ott többségben ugyanis a Horvát Demokratikus Közösség képviselői vannak, akik várhatóan nem támogatják majd az ötletet.
– Most megláthatjuk, hajlandók-e átgázolni a horvát érdekeken a saját karrierista, gyáva ambícióik miatt – fogalmazott Milanović a HDZ-s képviselőknek címezve.
Hogy mi a baja a horvát elnöknek a finnekkel és a svédekkel? Állítása szerint semmi. Javaslatának hátterében csak a boszniai horvátok érdeke van – nyomatékosította.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!