Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az elmúlt néhány hónapban – többnyire virtuálisan – keresztül-kasul utazta a világot: üzent, felszólalt, és az oroszok elleni harc támogatására (értsd: fegyverek küldésére) szólította fel a publikumot.
Amikor azonban hétfőn, az Afrikai Unió (AU) csúcstalálkozója alkalmával videókamera elé állt, mindössze négy afrikai ország államfője volt rá személyesen is kíváncsi, a többiek az alárendeltjeiket ültették a képernyő elé.
A kiábrándító eredmény a BBC brit közszolgálati csatorna szerint is híven tükrözi azt az egyenlőtlen küzdelmet a figyelem felkeltésére a kontinens ötvennégy országában, amelyek közül csak tízben működik ukrán nagykövetség. Ez az orosz diplomáciai jelenlétnek csupán a negyedét teszi ki, így Kijevnek nemigen van arra muníciója, hogy Moszkváéhoz hasonló politikai és biztonsági nyomást gyakoroljon a térségre.
Ráadásul Ukrajna nem globális katonai hatalom, és nem állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Mindennek tudatában az afrikai vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy csatlakozzanak a Nyugat retorikájához és szankcióihoz, és vállalják a közvetlen konfrontációt Oroszországgal. Különösen annak fényében, hogy az oroszok blokád alá vették az Ukrajnából útnak indított gabona- és étolajszállítmányokat, súlyosan veszélyeztetve a kontinens élelmiszer-ellátását. E hónap elején Macky Sall szenegáli államfő, az AU soros elnöke felkereste Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a múlt héten pedig Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök beszélt a Kreml urával, hogy tegyen már valamit az afrikai élelmiszerexport felszabadítása érdekében, és szükségük lenne egy kis műtrágyára is. Hírek szerint értek el némi haladást, de áttörés nem született a tárgyalásokon.
Az Ukrajnában zajló háború ellenére is folytatódik Afrikában az orosz katonai és biztonsági megállapodások végrehajtása. Jelenleg Kamerun a fő kedvenc: májusban Moszkvában járt Joseph Beti Assomo kameruni védelmi miniszter, és öt évre szóló katonai együttműködési megállapodást írt alá orosz kollégájával, Szergej Sojguval. A dokumentumban olyan területek szerepelnek, mint a hírszerzés, katonák kiképzése a terrorizmus és a tengeri kalózkodás ellen harcra, és szóba jöhetnek közös hadgyakorlatok is. Fegyverszállításról egyelőre nincs szó, de a jövőben erről is megegyezhetnek. Egy 2015-ös megállapodásnak megfelelően Kamerun már kapott tüzérségi fegyvereket, valamint logisztikai és légi támogatást a dzsihadisták támadásainak visszaverésére. A legtöbb orosz fegyvert egyébként Algéria és Uganda kapta az elmúlt években, de szépen jutott Angolának, Szudánnak, Egyiptomnak és Malinak is.
Persze nem Moszkva az egyetlen fegyverszállító, a volt gyarmattartók és az Egyesült Államok is igyekeznek megtartani „hadállásaikat”, illetve újakat létrehozni. A nyugati államok árgus szemmel figyelik a fejleményeket, s megpróbálják bevetni befolyásukat Moszkva elítélése céljából, mindenesetre kevés sikerrel.
Az ENSZ Közgyűlése március 2-i ülésén több afrikai ország is tartózkodott Vlagyimir Putyin elítélésében, több ország nagykövete pedig – köztük Kameruné – hazautazott a szavazást megelőző napon. Az afrikai országok állampolgárainak jó része sem ért egyet a nyugati állásponttal.
Mivel a nyugati államok rendszerint jogállamisági és emberi jogi feltétételekhez is kötik az afrikai országok katonai támogatását, a keményvonalas kormányok inkább Moszkva felé fordulnak, ahol nemigen firtatják ezeket a kérdéseket. A Közép-afrikai Köztársaságban például Oroszország a félkatonai Wagner-csoporton keresztül van jelen, ők 2018 óta képezik ki a hadsereget, s tavaly besegítettek a kormányerőket támadó lázadók ellen fegyveres harcba is. Az ENSZ szerint több atrocitást is elkövettek a civil lakossággal szemben. Az orosz zsoldosok Maliban is tevékenyek, együtt harcolnak a helyi hadsereggel; emberjogi szervezetek itt is kínzással és gyilkosságokkal vádolják a zsoldosokat.
Orosz–ukrán háború 
