Mint elmondta, Moldova európai uniós szakértők által támogatott korrupcióellenes ügyészségének szigorú működési szabályzata van, az Igor Dodon elleni vádemelés nyomozati anyaga nemrég állhatott össze. – A vádemelés időzítése egybeeshet azzal, hogy az exelnök május 9-én, a világháborús szovjet győzelem emléknapján részt vett egy oroszbarát chisinaui felvonuláson, ahol az orosz birodalmi Szent György szalagot viselte, kisfiát pedig szovjet katonának öltöztette. Az igazságszolgáltatás vélhetően igyekezett gátat szabni az utcai indulatok elszabadulásának – véli a szakértő. Hozzátette: a románbarát unionisták nagy része a fővárosban, Chisinauban él és tevékenykedik.
Felbőszítheti Moszkvát a volt moldovai, oroszbarát elnök ellen indult eljárás
– A volt államfő őrizetbe vétele mindenképpen élezi a kapcsolatokat Moszkva és Chisinai között, és mindkét fél alternatív cselekvési forgatókönyvet latolgat – magyarázta a Magyar Nemzet megkeresésére Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője, milyen következményei lehetnek Igor Dodon őrizetbe vételének. A korábbi, oroszbarátnak tartott elnök ellen hazaárulás és korrupció vádjával indult büntetőeljárás.

Dodon őrizetbe vételének másnapján az orosz külügyi szóvivő közölte: Moszkva figyelemmel kíséri a politikus elleni eljárást, amit koncepciós ügynek nevezett.
Barabás T. János szerint Moszkva viszonyulása Moldovához akkor változna lényegesen, ha elfoglalnák Odesszát, ami jelenleg nehezen megvalósítható az erős ukrán térségbeli katonai jelenlét miatt.
– Odessza elestével valószínűleg a szakadár Transznisztriát is bekebelezné Oroszország, és ebben az esetben egy Lukasenka-féle oroszbarát rezsim létrehozását támogathatnák Chisinauban
– mondta a szakértő.
Borítókép: Igor Dodon, a Moldovai Szocialisták Párt elnöke, korábbi moldovai államfő a sajtó képviselőinek nyilatkozik bírósági meghallgatása után Chisinauban 2022. május 26-án (Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!