Ukrajna a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre, a háború kirobbanása előtt havonta hatmillió tonna gabonát értékesített. Az idén sok helyen elmaradt vetés problémái még nem is jelentkeztek, a silókban 25 millió tonna gabona várakozik kivitelre. A szállítmányok többsége eddig ugyanis a Fekete-tengeren keresztül indult útnak, ez azonban most részben a nyugati szankciókra válaszul orosz blokád alatt áll. Kijev ugyan próbálja vasúton és közúton helyettesíteni a hagyományos vízi utakat, ezek kapacitása viszont erősen korlátozott, és másfajta logisztikát igényel.
Az ukránok jelenleg legfeljebb havi kétmillió tonna gabona szállítására képesek, és úgy becsülik, az alternatív módszerekkel ezzel elérték határaikat.
A hiány máris jelentősen felhajtja a gabonaárakat, és súlyos élelmiszerválsággal fenyeget főként Afrikában és a Közel-Keleten.
Szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Ankarába érkezett, hogy a Fekete-tengeren Ukrajnával és Oroszországgal egyaránt határos, és a konfliktusban közvetítői szerepre törekvő Törökországgal közösen találjanak megoldást a problémára. Az ENSZ javaslatával összhangban ezúttal is felmerült, hogy egy tengeri folyosón biztosítsák az ukrán gabona kijutását a világpiacra, a hajók biztonságát elvileg a török – illetve brit – erők garantálhatnák.
A törökök felajánlották azt is, hogy segítséget nyújtanak az Odessza környéki vizek aknamentesítésében, amely nélkül elképzelhetetlen a biztonságos hajózás.
Úgy tűnik, orosz részről lenne erre nyitottság, Szergej Lavrov – Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi nyilatkozatait megismételve – azt ígérte, hogy ebben az esetben nem támadnák meg a védtelenül maradt kikötővárost.
Csakhogy a terv több sebből vérzik. Először is, az ukránok semmilyen szinten nem képviseltették magukat Ankarában, az oroszok és törökök mondhatni a fejük felett alkudoztak. Másodszor, Kijev ódzkodik attól, hogy önként aknamentesítse vizeit, ezzel felkínálva a lehetőséget egy orosz támadásra. Moszkva ugyan fogadkozik, hogy az ukrán hajók és kikötővárosok nem kerülnének célkeresztbe, de az oroszok szavában a háború kirobbanása óta már egyáltalán nem bíznak. Nem véletlen, hogy korábban azokat a javaslatokat is lesöpörték, hogy Oroszországon, netán Belaruszon – tehát ellenségeiken – keresztül szállítsák az árut.
Végül a megegyezés diplomáciai üzenete sem lenne előnyös számukra; a gabonakérdést felhasználva Vlagyimir Putyin visszatérhetne a nemzetközi tárgyalóasztalhoz, és bizonyíthatná, hogy képes a kompromisszumra.
Az ankarai egyeztetésen felmerült az oroszok és ukránok közötti tárgyalások lehetősége is, amire legutóbb március végén éppen Isztambulban volt példa. A NATO-tag Törökország ismét felajánlotta, hogy közvetít a felek között, Szergej Lavrov pedig azt magyarázta, hogy készek lennének a párbeszédre, de az ukránok hetente változtatják az álláspontjukat, a labda az ő térfelükön pattog. Szakértők viszont egyetértenek abban, hogy amíg ömlik a nyugati fegyver és pénz Ukrajnába, az oroszok pedig nem tudnak felmutatni valamilyen jelentős katonai sikert – például a Donbasz elfoglalását –, addig valószínűtlen bármiféle diplomáciai közeledés.
Az ankarai sajtótájékoztató érdekes közjátéka volt egyébként, hogy a törökök már véget vetettek volna a kérdéseknek, mire Szergej Lavrov külön kérésére még egy ukrán újságíró is szót kapott. Azzal próbálta szembesíteni az orosz külügyminisztert, hogy egyes jelentések szerint lopják az ukrán gabonát, amit a politikus nyugodtan végighallgatott, majd jobbára kitérő választ adott.
