Lapozó: Harminchét éves csúcson a spanyol infláció

Két új atomreaktor épülhet Svédországban · Oroszbarát hekkertámadás ért több norvég hivatalt · Franciaországban már milliók szorulnak állami élelmiszersegélyre · Harminchét éves csúcson a spanyol infláció

Forrás: Mediaworks-Hírcentrum2022. 06. 29. 15:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két új atomreaktor épülhet Svédországban

A Ringhals atomerőműben 2019-ben és 2020-ban is leállítottak egy-egy reaktort, most azonban két kisebb reaktor is épülhet Svédországban. Erről az állami tulajdonban lévő Vattenfall energiacég egyik vezetője, Anna Borg számolt be. A vállalat jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány kezdeményezésénél tart, amely 2023, 2024 körül készülhet el. Ha a kormány a létrehozás mellett dönt – amire az utóbbi időben nyitottnak tűnt –, akkor a 2030-as évek elején üzembe állhatnak az új reaktorok. A két kis moduláris reaktor teljesítménye 300 megawatt körüli lenne, ami harmada egy hagyományos atomreaktornak. Borg kifejtette, szükség van a fosszíliamentes energiára, ugyanakkor az új reaktorok esetleges megépítése nem befolyásolja a vízi és szélenergetikai beruházásbővítéseket. 

Svédországban jelenleg hat reaktor működik három erőműben a korábbi tizenkettő helyett, amelyek az ország villamosenergia-ellátásának mintegy harminc százalékát biztosítják. A jelenleg működő atomreaktorok 1100 megawatt teljesítményűek. A Vattenfall üzemeltetésében lévő szélturbinák öt-hat, míg a tengeriek 15 megawattosak. 

Forrás: Svenska Dagbladet

Oroszbarát hekkertámadás ért több norvég hivatalt

Ismert oroszbarát hekkercsoport támadt meg több norvég hatósági és digitális szolgáltatást, jelentette be a magát Killnetnek nevező társulás. Az információt a norvég külügyminiszter képével és a Mrs. Error szöveg kíséretében tették közzé. Egyes kormányzati webhelyek és digitális banki azonosítószolgáltatások működésében már most fennakadások tapasztalhatók. A bejelentett támadás célpontjai között szerepel a rendőrség és a migrációs hivatal is. A Reuters jelentése szerint a hét elején ugyanez a csoport túlterheléses támadást hajtott végre Litvánia ellen is, amit az orosz exklávé, Kalinyingrád ellen irányuló litván szállítási blokáddal magyaráztak. 

Forrás: Dagbladet

Franciaországban már milliók szorulnak állami élelmiszersegélyre

A francia statisztikai hivatal, az Insee kedden publikált adatai szerint már két- és négymillió közé tehető azoknak az embereknek a száma, akik Franciaországban valamilyen típusú élelmezési segélyre szorulnak. A támogatás fajtái között szerepelnek az élelmiszercsomagok, a szociális élelmiszerboltok, az ételosztás és az élelmiszer-vásárlási utalványok. A segélyezettek 52 százaléka fiatal és aktív korú, 25–49 éves. A 65 éven felüliek mindössze tíz százalékot képviselnek.

A nők elsősorban az élelmiszercsomagok és a szociális boltok kedvezményezettjei (72 százalékban), a férfiak pedig az ételosztáson jelennek meg kiugró arányban (77 százalék). Csaknem kétszer annyi egyedülálló (42 százalék) szorul ingyenélelemre, mint az egyszülős háztartások (24 százalék) vagy a gyermekes családok (22 százalék). 

Az Insee-felmérés mintájában – a kérdőív megválaszolásához elegendő francia nyelvtudással rendelkezők között – 44 százalék volt a migráns hátterű személy. Az intézet becslései szerint az élelmezésre szorulók hozzávetőleg 14 százaléka nem is beszél franciául. A segélyezettek csaknem hatvan százaléka havonta kétszer igényel segítséget, negyven százalékuk pedig már hetente egy vagy két alkalommal is. Ezenkívül a kérelmezők 55 százaléka már lakhatási támogatást is kap, 29 százalékuk munkakeresési támogatást, és csak 25 százalékuknak van bérből származó jövedelme.

Forrás: bfmtv.com

Harminchét éves csúcson a spanyol infláció 

Az országos statisztikai intézet előzetes beszámolói szerint a pénzromlás mértéke a nyár első hónapjában elérte a 10,2 százalékot Spanyolországban. Ilyen mértékű inflációra az elmúlt 37 évben nem volt példa, utoljára 1985 áprilisában regisztráltak hasonlót. Az intézet szerint a fogyasztói árindex tíz százalék fölé emelkedése az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek és az alkoholmentes italok drágulásának tudható be, de a szállodák, kávézók és éttermek nagymértékű áremelése is hozzájárult az inflációhoz. A spanyolországi áremelkedés az utóbbi pár hónapban fokozatosan nő, idén áprilisban 8,3 százalékra mérséklődött, majd májusban 8,7 százalékra emelkedett, végül júniusra átlépte a tíz százalékot. A maginfláció, amely nem tartalmazza a feldolgozatlan élelmiszerek és energiatermékek árát, szintén romlott: 5,5 százalékra nőtt, amire 1993 augusztusa óta nem volt példa. A spanyol háztartások egyre nagyobb kiadásokkal küzdenek, a kormány viszont nem ad számukra valós segítséget. Az üzemanyagok átlagára átszámítva már átlépte a nyolcszáz forintot, Pedro Sánchez miniszterelnök ennek ellenére elzárkózik az üzemanyagár-plafon bevezetésétől, és csak a húszcentes literenkénti bónuszt hosszabbította meg év végéig. Emellett az áram ára sem mérséklődik olyan ritmusban, ahogy várták, így az egyetlen segítség, amellyel a családok számolhatnak, az a havi körülbelül négyeurós csökkentés, amely az áfa tízről öt százalékra mérséklésének köszönhető. 

Forrás: rtve.es

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.