Ezzel azonban még nem ért véget a dolguk, ugyanis pár perc múlva egy vérző fejű férfi kért tőlük segítséget, akit egy fiatalokból álló banda támadott meg és akinek el akarták venni a táskáját. Ellenállt, de ekkor rátámadtak és törött italos palackkal sebesítették meg. Szintén azon a környéken egy harmadik bűncselekmény is történt, mindössze pár óra leforgása alatt, két turista arról számolt be a rendőröknek, hogy fiatalok kikapták a kezükből a mobiltelefonjukat, majd elfutottak. A prefektus tájékoztatása szerint a Trocadéro parkban öt személyt tartóztattak le, de a Le Parisien úgy tudja, hogy a környéken összesen tizenkét személyt vettek őrizetbe egyetlen éjszaka leforgása alatt.
A Le Figaro szintén beszámolt a történtekről, hozzátéve, hogy a francia főváros sok más turisztikai látványosságához hasonlóan a Trocadéro tér is veszélyes környéknek számít a zsebtolvajok miatt, akik sok esetben úgynevezett kísérő nélküli kiskorú migránsok. A Synergie-Policiers nevű rendőrszakszervezet Twitter-bejegyzése alapján azonban ezek a fiatalok valójában nem kiskorúak, hanem olyan nagykorú migránsok, akik engedély nélkül tartózkodnak az ország területén. Hozzáteszik, hogy a rendőrség naponta szembesül a kábítószerfüggő, kivételesen erőszakos elkövetőkkel, akik büntetlenül hajtják végre Párizsban az ilyen jellegű támadásokat.
Borítókép: Afgán migránsok Párizsban (MTI/EPA/Etienne Laurent)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!