Irakban, ahol a Világbank adatai szerint a kivitel 99 százaléka, a költségvetés 85 százaléka, és a GDP 42 százaléka származik az olajból, az egekbe szökő árak végre bő esztendőt ígértek. Ráadásul az Iszlám Állam öt évvel ezelőtti veresége óta viszonylagos béke is uralkodik az országban, legfeljebb a rejtőzködő sejtek csapnak le időről időre. A munkanélküliség ugyan még mindig magas, ám a koronavírus-járványból gyorsan magához tért a gazdaság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is tízszázalékos GDP növekedést jósolt idén.
Csakhogy Bagdadban még mindig nincs kormány, és így költségvetési terv 2022-re.
Pedig Irakban tavaly októberben tartottak választásokat, ám azóta sem sikerült megegyezni a hatalommegosztásról – és nagyon úgy tűnik, hogy egy ideig nem is fognak. Mikor végre minap Mohammed asz-Szudáni korábbi emberi jogi, illetve később munkaügyi minisztert nevezték meg lehetséges miniszterelnök-jelöltként, a fővárosban elszabadult a pokol. Szerdán tüntetők tízezrei gyűltek össze, hogy tiltakozzanak személye ellen, majd hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek, megrohamozták és elfoglalták a parlamentet.
A törvényhozás épületében nem tartózkodtak képviselők, a biztonságiak pedig jól láthatóan nem erőltették meg magukat, hogy ellenálljanak a tömegnek, így a demonstráció békésen végződött. Mégis veszélyes üzenet ez, hiszen a parlament az elvileg szigorúan őrzött kormányzati negyedben, az úgynevezett zöld zónában található, ahol a legtöbb nagykövetség is helyet kap. Korábbi évek tüntetésein nem egyszer előfordult már, hogy a hatóságok a tömegbe lőttek.
A tiltakozók korrupcióval, illetve Iránhoz fűződő, túl szoros kapcsolatokkal vádolják Mohammed asz-Szudánit.
Ugyanakkor nem hagytak kétséget afelől sem, hogy őket ki küldte: sokaknál feltűnt Muktada asz-Szadr, a választáson legjobban szereplő pártszövetség vezetőjének képe.
Befolyását jól jelzi, hogy mikor kiírta Twitterére: „Az üzenetet átadtuk, térjetek vissza otthonaitokba”, a tömeg egy emberként, békében távozott. Muktada asz-Szadr egyébként síita, akárcsak asz-Szudáni, az ellentétek nem elsősorban emiatt feszülnek közöttük. Előbbi viszont az amerikai – a 2003-as intervenció után harcolt is ellenük – és az iráni befolyástól egyaránt megszabadulna, míg utóbbi a vádak szerint „Teherán embere”, ráadásul, ami a fő, kihagyná a hatalomból riválisát.
