Tunéziát gyakran az arab tavasz egyetlen sikertörténeteként emlegetik, azonban ha az észak-afrikai ország jelenlegi gazdasági helyzetét, illetve a lakosság életkörülményeit összehasonlítjuk a 2011-ben kitört, politikai rendszerváltást követelő tüntetések előtti helyzettel, akkor már aligha lehet sikerről beszélni. Ez a folyamat általánosságban is jelentősen csökkentette a demokráciába vetett hitet, nem csupán Tunéziában, de összességében az arab országokban: egy a BBC News Arabic által rendelt közvélemény-kutatás alig egy hónapja például arra az eredményre jutott, hogy az észak-afrikai és a közel-keleti országokban egyre kevesebben gondolják, hogy a demokratikus rendszerek egyúttal prosperáláshoz vezetnek.
A 23 ezer fős kutatás – amelyben tunéziaiak mellett irakiak, líbiaiak, mauritániaiak, libanoniak, egyiptomiak, marokkóiak, szudániak és palesztinok is elmondhatták a véleményüket – arra az eredményre jutott, hogy a megkérdezettek többsége szerint a demokrácia gyengíti a gazdaságot, a kormányzóképesség fontosabb, mint az államforma, az ország élén pedig egy olyan vezetőre van szükség, aki ha kell, hajlandó rugalmasan alkalmazni a törvényeket.
Ebben a közhangulatban tartanak hétfőn népszavazást Tunéziában egy új, Kaisz Szaíd államfőnek szinte korlátlan hatalmat biztosító alkotmányról, amit a nemzetközi közvélemény a diktatúrához való visszatérésként értelmez. A nyugati sajtó „magát önkényesen teljhatalommal felruházó elnökként” vagy „önjelölt messiásként” emlegeti az elnököt, ami nem is meglepő, tekintve, hogy az új alkotmány múlt hónapban nyilvánosságra hozott szövegjavaslata szerint az ország szakítani kíván a hatalmi ágak szétválasztásával vagy a fékek és ellensúlyok rendszerével.
Lenne egy mindenható elnök, egy erőtlen parlament és egy gyenge igazságszolgáltatás
– summázta a tervezett új berendezkedés lényegét a Twitteren Szaid Benarbia, a genfi székhelyű Nemzetközi Jogászbizottság (ICJ) közel-keleti és észak-afrikai térségért felelős igazgatója. Csakhogy számos tunéziai ezt másképp látja: a Szúsza nevű északi üdülővárosban múzeumigazgatóként dolgozó Aymen lapunk megkeresésére úgy fogalmazott:
az új politikai pártok igyekeznek rossz színben feltüntetni az alkotmányjavaslatot, mert az értelemszerűen korlátozná a hatalmukat, azonban ha az emberek arra gondolnak, hogy a szóban forgó pártok mit műveltek a parlamentben az elmúlt években, akkor inkább igent mondanak az elnök projektjére.
A muszlim vallású, disszertációját a kereszténységből író középkorú férfi hozzáfűzte: még akkor is, ha Szaíd terve elég homályos, hiszen mostanra már mindenki gyűlöli a politikusokat. „Az emberek többsége nem akar mást, csak a lehető legjobbat az országnak, és hisz az elnökben, hogy végre megváltoztatja a jelenlegi körülményeket. Én is közéjük tartozom” – fogalmazott Aymen.
Az államfőnek − amennyiben a referendumon az igenek győznek − többek között joga lesz bármikor feloszlatni a parlamentet, meneszteni a kormányt, minisztereket vagy bírókat, a képviselők viszont nem mozdíthatnák el őt a helyéről, hivatali ideje alatt pedig büntetőeljárást sem indíthatnak ellene. Az elnök ugyan csak két ötéves ciklusra szerezhetne mandátumot, ám „a köztársaságot, az ország biztonságát és függetlenségét fenyegető közvetlen veszély” esetén bármikor lehetősége lenne rendkívüli állapotot bevezetni, amivel korlátlanul meghosszabbíthatná hivatali idejét.
Borítókép: A tunéziai elnökség által közreadott képen Kaisz Szaíd tunéziai államfő voksol egy tuniszi szavazóhelyiségben 2022. július 25-én, az alkotmánymódosításról tartott népszavazáson. Az ellenzéki pártok és a fő szakszervezet a szavazás bojkottálására szólított fel, ezért alacsony részvétel és az igenek győzelme valószínűsíthető. (Forrás: MTI/AP/Tunéziai elnökség/Slim Abid)
