Napra pontosan hatvan év telt el a Charles de Gaulle francia elnök elleni, petit-clamart-i sikertelen merényletkísérlet óta, de az abban való részvételéért öt évet ült Marton Lajos véleménye nem változott.
Azok közül, akik lőttek is, Sári Gyulával ketten vagyunk még életben. Kilencvenévesek elmúltunk, de az irányt, amit tartottunk, az életünk végéig tartjuk
– mondja telefonon a 91 esztendős férfi, akit Párizs környéki otthonában értünk el.
Marton Lajos úgy látja: De Gaulle Algériát egyszerűen átadta a „legszélsőségesebb araboknak”, a Nemzeti Felszabadítási Frontnak, a „feketelábúaknak” nevezett algériai franciáknak pedig el kellett menekülniük. – Az ország azóta is csak csúszik lefelé, az igazi történelmi Franciaország megszűnt létezni. A fiatalság elzüllött, és már az újságok is feszegetik, hogy az ország képes lenne-e egyáltalán megvédeni magát. Szerintem nem. Vannak elitalakulatok, de nagyon kevés – állítja Marton, aki ma az amerikaiak szuperhatalmától félti a világot.
Az 1962. augusztus 22-i merényletkísérletet Charlotte Corday-műveletnek nevezték el arról a fiatal nőről, aki 1793-ban meggyilkolta Jean-Paul Marat-t, a francia forradalom egyik vezéralakját. A Párizs melletti Petit-Clamart-nál akkor próbálták megölni De Gaulle-t, amikor konvojával egy este a katonai repülőtérre hajtott a fővárosból. De lövéseikkel – köztük a Marton Lajos amerikai gyártmányú, Thompson géppisztolyából leadottakkal – célt tévesztettek. A Citroën limuzint eltalálták ugyan, de sem az elnöki párnak, sem sofőrüknek nem esett bántódása.
Az akciót az 1954–62-es algériai háború összefüggésében lehet megérteni. Párizs 1962 nyarán ismerte el Algéria függetlenségét, amely addig francia megye volt. – De Gaulle még 1959-es elnöki beiktatása előtt azt mondta az algériai franciáknak: „Megértettem önöket!”, illetve „Éljen a francia Algéria!” De végül mégiscsak feladta a gyarmatokat. Amikor már az önrendelkezésükről beszélt, ezt az Algériában élő franciák árulásnak tekintették, és a hadseregen belül is szervezkedni kezdtek – idézi fel Léh Tibor ügyvéd, a Párizsi Magyar Katolikus Misszió tiszteletbeli elnöke, akinek vele azonos nevű édesapja a három magyar vádlott tolmácsa volt a merényletkísérletet követő perben.
Apám az egész pert végigkövette, minden este beszélt róla otthon
– mondta Léh Tibor, akivel Budapesten találkoztunk.
Magyarok a francia puccsisták között
A kommunistákkal kapcsolatban is engedékenynek tartott De Gaulle politikájával szemben a francia államon belüli ellenállásból nőtte ki magát az OAS, a Titkos Hadsereg Szervezete, amely erőszakhullámot indított el, merényleteket követve el. A petit-clamart-i merénylőcsoport vezetője Jean Bastian-Thiry mérnök alezredes volt – az egyetlen, akit a támadásért 1963-ban kivégeztek, egyben az utolsó francia, akinek halálos ítéletét sortűzzel hajtották végre.
A három magyart – köztük Marton és Sári mellett Varga Lászlót, aki már nem él – a francia titkosszolgálat szervezte be, később Marton egy évig bujkált a tőlük kapott hamis papírokkal.
Értettek a fegyverhez, Sári megjárta Indokínát, Marton pedig Magyarországon katonatiszt volt. Részt vett az 1956. novemberi harcokban, majd decemberben elhagyta az országot, végül Franciaországban telepedett le. Ötvenhatos szerepéért itthon előbb halálra ítélték, majd a rendszerváltozás után kitüntették. Meg kell ölni De Gaulle-t, illetve Életem a hazáé! címmel két könyve jelent meg magyarul.
Miért volt három magyar a csoportban?
– a telefonbeszélgetésben maga teszi fel a kérdést Marton Lajos, akit először halálra, majd húsz év börtönre ítéltek, végül 1968-ban, öt esztendőt leülve amnesztiával szabadult. Családot alapított, francia állampolgárságot kapott.
A Nyugat, különösen az Egyesült Államok teljesen elárulta a mi ’56-os forradalmunkat
– feleli. – Ezek a magyarok mind kemény antikommunisták voltak, de naivak is. Mindenesetre a perben a franciák szívben őket is franciának tekintették – állítja Léh Tibor, akitől megkérdeztük, milyen embernek ismerte meg Marton Lajost, akivel maga is találkozott. – Abszolút nem egy gyilkossal beszéltem, hanem olyasvalakivel, aki akkor és ott úgy gondolta, ezt kell tennie. De lelkiismeret-furdalása nem volt – felelte.
Az utolsó tégla
De Gaulle a halála lehetőségét, a merényletet használta fel arra, hogy az utolsó téglát is helyére tegye az V. Köztársaság alkotmányos rendszerében: javasolta az elnök közvetlen választását. Az ő esetében ez majdhogynem mindegy volt, de tudta, hogy utódai legitimitásának fontos lesz, mert ők nem rendelkeznek azzal a történeti teljesítménnyel és karizmával, mint ő
– mondta lapunknak Soós Eszter Petronella egyetemi oktató, a francia politika szakértője. Hozzátette, az erről szóló népszavazás alkotmányossága vitatott volt, de a választók döntését nem kérdőjelezték meg. A közvetlen elnökválasztást szép lassan mindenki elfogadta a rendszer részeként.
De Gaulle 71 éves volt a petit-clamart-i merényletkísérlet idején, és nyolc évig élt még. 1965-ben megnyerte az első közvetlen elnökválasztást Francois Mitterrand-nal szemben. Azóta három további gaulle-ista elnök költözhetett az Élysée-palotába.
