Kinek a háborúja? (13. rész) – Nem kértek? Akkor nem is kaptok

Az energiaszankciókhoz hasonló történet játszódik le hamarosan a szemünk előtt az élelmiszerrel is. Oroszország ugyanis nemrég bejelentette: lehet, hogy az ellenséges országoknak nem ad el a jövőben mezőgazdasági termékeket, amivel sarokba szoríthatja Európát. Hogyan juthattunk el odáig, hogy a nemrégiben még például az uniós országok köldökzsinórján függő Oroszország mára nemcsak szinte önellátó élelmiszerből, de néhány alapanyag visszatartásával akár torkon is ragadhatja a Nyugatot? Erre Putyin nagyon is tudatos agrárpolitikája a válasz.

Nem kértek? Nem kaptok

– A jövőben Oroszország felvázolhat néhány fontos pontot az élelmiszerexporttal kapcsolatban, és csak a baráti országoknak küldhet élelmiszert és mezőgazdasági termékeket – fogalmazott a hónap elején Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke, a biztonsági tanács helyettes főtitkára. Medvegyev kijelentésére a szakértők először csak legyintettek, ez a legyintés viszont ma már nem olyan hiteles, lévén akkor is láttunk ilyet, amikor a gáz- és olajszankciókra adtak hasonló választ az elemzők. Medvegyev úgy folytatta, az oroszoknak sok barátjuk van, de nem Európában vagy Észak-Amerikában, amivel nagyjából körül is írta, kik kaphatnak az említett termékekből akkor, ha az oroszok viszontszankciókkal élnek ezen a területen is. Igen, viszontszankciókkal, merthogy ne feledjük, az élelmiszerben is – hasonlóan az energiahordozókhoz – az „Oroszország csak visszaütött” effektus érvényesül.

Élelmiszerszankciók – azaz éheztessük ki az oroszokat

A Krím félsziget elfoglalása után 2014-ben a Nyugatnak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy egyebek közt az élelmiszerekre és az élelmiszer-alapanyagokra kivetett szankciókkal veszi rá Putyint, adja fel az annektált területeket. Az elképzelést – mondhatnánk gúnyosan, ha nem lenne valójában reális a forgatókönyv – valószínűleg olyan szakértők vagy politikusok találták ki, akiknek az utolsó emlékképe az országról a széthulló Szovjetunió szinte éhező népe lehetett.

Valóban, a peresztrojka idején Oroszország még a rendszerváltás sokkjában volt, elvesztette a korábbi – kényszerű, KGST-be tartozó – beszállítóit, amelyek addig ellátták a kommunista államot. Ez a helyzet azonban a Krím elfoglalásának idejére jócskán megváltozott. 2000 és 2014 között ugyanis gyors iramban nőtt az ország agrárkülkereskedelme, a csúcsot 2013-ban érte el 53 milliárd dolláros forgalommal. A legtöbbet gabonából adtak el, azon belül is búzából. Még a globális felmelegedés is kedvezett az orosz termelőknek, északra tolódott ugyanis a művelhető területek határa, amelyet kihasználva folyamatosan növelték az olajos magvak, a szójabab és a kukorica vetésterületét. A 2014-es szankciók ebben a szépen fejlődő állapotban érték az orosz gazdaságot. A Nyugat elvárása az volt, hogy a hirtelen jött tilalom majd élelmiszerválságot okoz, és ez olyan társadalmi nyomást hoz, amelyben maguk az oroszok kényszerítik politikai alkura a putyini vezetést a Krím kérdésében. Ki is alakult az áruhiány, és az orosz emberek valóban gyorsan szembesültek az üres polcok látványával és a megszokott termékek teljes hiányával. A nyugati számítások azonban csak eddig a pontig voltak helyesek. Oroszország lakossága ugyanis elfogadta a helyzetet, és nem beadta a derekát, hanem időt adott magának arra, hogy a szankciókat véglegesnek tekintve önellátásra rendezkedjen be.

Az orosz csoda

Az orosz türelem mellé Putyin azonnali és tudatos agrárpolitikát hirdetett: közvetlen agrártámogatásokat és támogatott hiteleket vezetett be. Ezenkívül olyan programokat finanszírozott, amelyek a mezőgazdasági technológiák fejlesztését célozták. (Erre csak az idén 153 milliárd rubelt fordít csak egyféle támogatási programban.) A fejlesztésekre és a hiteltámogatásokra szinte évről évre több pénzt áldozott. Ennek egyik eredménye például, hogy 2019-ben az orosz gazdák alig egy év alatt 14 százalékkal tudták növelni a gabonatermelésüket úgy, hogy Oroszország már az előző évre a világ legnagyobb búzaexportőre lett, megelőzve az évtizedeken át legtöbbet szállító Egyesült Államokat.

A határvidék segít és jól jár

Ebben az „önellátásban” gyorsan lehetőséget láttak és kaptak az Oroszországgal szomszédos országok is, amelyek hatalmas beruházásokba kezdtek, hogy kiszolgálhassák a szankciókkal sújtott és válaszul behozatali tilalmakat bevezető nagyhatalmat. A nagyságrendeket jól mutatja, hogy ekkoriban Kazahsztán a zöldségből és gyümölcsből még mindig viszonylag rosszul termelő Oroszország ellátására gyümölcsfa-telepítési programba kezdett. A gigaberuházáshoz facsemetékre volt szüksége, emiatt Magyarországgal is tárgyalt, ám az üzlet nem jött létre, mert a teljes hazai készlet a szükséges csemeték tíz százalékát sem fedezte volna. De például Kína is azonnal beszállt az új piacba. Az ország, amely 2014-ben már a világ sertéshústermelésének felét adta, még abban az évben az addig exportáló két vállalatról tízre növelte azoknak a számát, amelyek kiszolgálják majd az orosz piacot, ezzel kiszorítva az európai uniós országokat az orosz sertéshúsexportból.

A sikertelen energiaszankciók sikertelen elődje: az élelmiszerszankció

Ahogyan a gáz- és olajszankciókkal lábon lőtte magát az Európai Unió, úgy korábban az élelmiszer- és agrártermékek szankcióival – stílszerűen – gyakorlatilag szügyön szúrta magát a közösség. 2014-ben, egy szép csütörtöki napon ugyanis Putyin elnök bejelentette, hogy beszünteti az összes hús-, zöldség-, gyümölcs-, hal- és tejtermék importját az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából, válaszul az Oroszország ellen kiszabott nemzetközi szankciókra. Ezek közül csak a sertéshúsbevitel tiltása durván 1,5 milliárd euró bevételkiesést jelentett az uniós tagállamoknak. A hús jó részének nem lehetett más piacot keresni, lévén speciálisan az orosz fél elvárásai alapján készítették elő, miközben pont az importtilalom miatt vissza is estek az árak. De bukott a gyümölcsfélék és a tejtermékek exportja is, e két termékcsoport egymilliárd euró hasznot hozott korábban. Ezt követte a zöldségfélék, az égetett szeszes italok és a likőr kivitele, aminek elmaradása hétszáz-hétszáz millió euró bevételkiesést jelentett az uniós országoknak évente. Magyarországnak elég volt a maga baja, az orosz piac elvesztése például sertéshúsban nem érintett annyira bennünket, viszont elvesztettük az addigi jó piacainkat az élőállatok, konzervek, lisztek és szeszes italok piacán, utóbbi veszteség a borok esetében különösen érzékeny volt. 2013-ban az orosz piacból származó bevételünk a GDP 0,2 százalékát, azaz mintegy hetvenmilliárd forintot tett ki.

Mi lehet az orosz meglepetés?

Térjünk vissza Medvegyev kijelentéséhez! Ha Oroszország beváltja az ígéretét, és csak a baráti országoknak ad el élelmiszert és élelmiszer-alapanyagot, azt az egész világ megérzi majd, de az európai országok még jócskán pórul is járhatnak vele. Az uniós élelmiszertermelés ugyanis már most megsínyli az elszálló energiaárakat, amit az ukrán–orosz háború miatti műtrágyahiány csak tovább tetéz. Ez azonban csak a kezdet, elég például, ha a jövőben a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre máshova irányítja az eladásait, az azonnal átrendezi a gabonapiacot is. Ne legyenek illúzióink: egy ilyen átrendeződés is tovább mélyítheti majd az európai válságot, aminek a vége ma még aligha látható. Eközben míg a mezőgazdaságban Európa csúcsra járatja magát, intenzív technológiákkal sok helyen igencsak sok műtrágyát használva termel, addig Oroszország még alig használta ki a hasonló lehetőségeit. Míg Európában földéhség van, azaz viszonylag kevés az újonnan termelésbe vonható terület, addig az orosz gazda még csak a földek tört részén gazdálkodik, és koránt sincs teljesítőképessége határán. Elemzők szerint míg Oroszország ma mintegy 160-180 millió embert lát el élelmiszerrel, addig 400-500 millió ember szükségletének ellátásra is képes lenne. Ebben a versenyben tehát Európa, most úgy tűnik, csak vesztes lehet.

(A szerző a Hír TV Háború Ukrajnában című műsorának vezető szerkesztője, agrármérnök)

A sorozat korábbi cikkeit ITT olvashatja.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)